Előbb Simicska mellett állt ki, aki olyan emberi.
„Túlcsordult poharába a reklámadó hirtelen újraszabásának híre és legbelsőbb bizalmasainak árulásként értelmezett lelépése csúsztatta az extasytablettát. És úgy reagált, ahogy emberek sora az internetadó, az útdíj vagy a kötelező drogteszt váratlan és átgondolatlan bejelentésekor. A különbség talán csak annyi volt, hogy Simicska kifakadása nem ismert határt. (…) Hiba lenne azt gondolni, hogy a változást Simicska nekiindulása okozta.” Ha Simicska olyan, mint általában az emberek, akkor jó tudni, hogy „az emberek a 2006 óta tartó válságkezelésbe belefáradtak, és már nehezen viselik környezetük szűnni nem akaró átépítését. Lakni és élni szeretnének. Otthonosan, kiszámíthatóan, nyugodtan. (…) A reklámadó átszabása pedig nem annyira túlzó mértékével háborította fel Simicskát, mint inkább koncepciótlanságával, hányavetiségével. Amiért a törvényalkotó végül is azokra sújt le, akiket eredetileg kedvezményezettként hirdetett meg.”
Borókai tudni véli, mi a baj.
„A választás megnyerése után minden magától értetődőnek és működőnek látszott. A stratégianélküliség a taktikát emelte főszerepbe, a közös ügy hűlt helyét az egyéni érdekek küzdelme váltotta fel.” Példaként az útdíjat említi, ami sokaknak hozott megtakarítást, nem tűnt elviselhetetlen tehernek, de a rohamtempójú, „ellentmondást nem tűrő bevezetés mégis ingerültté, kedvetlenné tett százezreket”. A Heti Válasz főszerkesztői székéből úgy tűnik fel, hogy „elkelne a kormányzati újratervezés. A taktikai kormányzás stratégiaira váltása”. Addig, amíg nem sokasodik meg a radikális megoldást követelő tömeg. „Ma még nincs későn. Orbán Viktor 1998-ban a nyugatos, erős, szuverén és polgári Magyarország építését hirdette meg. 2010-ben ezt a vágyat és a lerobbant országot újraélesztette. Azóta körülöttünk a világban szinte minden a hátrányára változott. Az új megoldások keresése közben mégsem volna szabad szem elől téveszteni az eredeti célt.”
Utóbb Orbánt védte meg, akihez nincs hasonló a Fideszben.
„Miközben a miniszterelnök arra összpontosította figyelmét, hogy háborúközeli helyzetben egyensúlyozza az országot a Merkel–Putyin-tengelyen, és nagyobb döntési szuverenitást harcoljon ki magának külföldi és hazai gazdasági erőcsoportokkal szemben, kormányzati helyettesítése megoldatlan maradt. A hátrahagyott feladatok nagykabátja mindenkin lötyögött, mert nincs a Fidesznek még egy olyan beágyazottságú és elfogadottságú vezetője, mint amilyen Orbán. A választások utánra is megtartott kormányzati tudjuk, merjük, tesszük testtartás üres pózzá silányult. A sikeres válságkezelést a szélsebes kapkodás váltotta fel. Megannyi ellentmondást nem tűrő elhatározás torkollt visszavonulásba.”