Bajnai korhatáros választási ígérete

Garantált munka minden harminc év alattinak.
Kapcsolódó cikkek

Minden hat hónapnál régebben munkát kereső harminc év alatti fiatalnak garantált munkahelyet vagy biztos elhelyezkedést jelentő képzést ígért az Együtt-PM választási szövetség vezetője szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

A volt kormányfő hangsúlyozta, választási programjuk egyik fő üzenete úgy szól, “Gyere haza, maradj itthon!”. Az Együtt-PM ezzel a jelenleg külföldön dolgozó fiatalokat akarja megszólítani és hazahívni, mivel az ellenzéki pártszövetség szerint az ő távollétük jelenti a legsúlyosabb problémát ma Magyarországon.

Bajnai Gordon kiemelte, kormányra kerülésük esetén minden külföldi nagykövetségen, konzulátuson olyan pontokat nyitnának, amelyeken magyarországi munkát kínálnának a kint dolgozóknak. Emellett programot indítanának a 35 év alatti fiatal magyar vállalkozók segítésére, továbbá egy “új telepes program” keretében támogatnák azokat is, akik felsőfoki tanulmányaik után vissza szeretnének térni abba a hátrányos helyzetű térségbe, ahonnan származnak.

Már Orbán sem tagad, csak kicsinyít

A fiatalok kivándorlásának gondját a “minden problémát propagandaparaván mögé rejtő” Orbán Viktor sem tagadja már – jegyezte meg, hozzátéve ugyanakkor, hogy a kormányfő igyekszik azt kicsinyíteni és elkenni. Erre utal, hogy a miniszterelnök kedden 350 ezer külföldön dolgozóról beszélt, míg korábban Matolcsy György jegybankelnök félmillióra tette ezt a számot.

Fotók: MTI / Bruzák Noémi

Bajnai Gordon szerint Orbán Viktor azon állítása sem igaz, hogy az elmúlt tíz évben alakult volna ki ez a negatív jelenség, hiszen szerinte a fiatalok nyugatra “menekülése” az elmúlt három évben gyorsult fel. Magyarország ma “felrobbanna”, ha az ötszázezer külföldön dolgozó itthon keresne munkát – húzta alá az Együtt-PM vezetője, hozzátéve: a gazdaság néhány éven belül akkor is összeomlik, ha a kormány nem hozza haza a fiatalokat.

Bajnai Gordon felidézte korábbi londoni látogatását, amelyen elmondása alapján arról győződött meg, hogy mindenki hazajönne, ha reális lehetőségek várnák itthon. A volt kormányfő szerint ehhez véget kell vetni “Orbán Viktor lúzer gazdaságpolitikájának”, amely a régióban sereghajtóvá tette Magyarországot, ahol annak ellenére is mélyül a válság, hogy az máshol már múlóban van.

BBB – Bizalom, beruházás, Bajnai

A gazdasági élmezőnybe történő visszatéréshez mindenekelőtt a bizalom, kiszámíthatóság helyreállítására van szükség, másodsorban pedig beruházásokra, hiszen csak azok teremthetnek munkahelyeket, gazdasági növekedést – sorolta Bajnai, aki egy európai tudásgazdaság kialakítását nevezte gazdaságpolitikája harmadik legfőbb elemének.

El kell érni, hogy Magyarországon dolgozzanak a jó képességű fiatalok, ne külföldön, ennek érdekében pedig radikálisan javítani kell a felsőoktatás minőségét. Közölte, az ágazat támogatását a GDP 1 százalékának megfelelő összegre emelnék, az egyetemeket, főiskolákat társadalmi helyzettől függetlenül mindenki előtt megnyitnák, aki képességei, szorgalma alapján megérdemli.

Bajnai Gordon a munkahelyteremtés fontosságáról szólva kiemelte, a versenyszférában 2010 óta stagnál a munkavállalók száma, miközben a kormány már a külföldön dolgozókat is beszámítja az új statisztikákban. Az Együtt-PM ezzel szemben negyedmillió új, minőségi és fenntartható munkahely létrehozását ígéri a következő négy évben, vállalja, hogy 2020-ig a 45. helyre hozza fel Magyarország versenyképességét a jelenlegi 63. helyről.

Bajnai a korrupciós mutatókon is javítana: az országot a harmincadik helyhez hozná közelebb a mostani 46. helyről.
Kérdésre válaszolva megerősítette: átalakítanák a jelenlegi egykulcsos adórendszert, amelyet Európa legigazságtalanabbjának nevezett, mondván, a munkavállalók 88 százalékát hátrányosan érintette.

Bajnai Gordon elmondta, olyan új adórendszert vezetnének be, amely a minimálbéren élőktől kezdve a jóval az átlagjövedelem felett keresőkig kedvezne. Szerinte így csökkennének a vállalkozások terhei is, a legalacsonyabb keresetűek zsebében pedig havi 8-10 ezer forint maradhat, amelynek elköltése növelné a gazdaság teljesítményét.

Nincs alku Orbánnal, Simicskával

“Orbán Viktorral és Simicska Lajossal nincs kiegyezés” – válaszolta újabb kérdésre, hozzátéve ugyanakkor, hogy rajtuk kívül hosszú távon mindenkivel megállapodásra törekszik majd és nem “bosszúállásra”. Vagyis – fogalmazott – választási győzelmük esetén nem kell attól félni, hogy az “inga szélesen kilengjen balra”.

Bajnai Gordon egyébként arra számít, hogy az Együtt-PM húsz százalék körüli eredményt ér majd el a választásokon és így az MSZP-vel képesek lesznek leváltani a Fideszt.

Bajnai Gordont többször kérdezték Gyurcsány Ferenc legutóbbi beszédéről, amelyben elődje azt mondta, “üljön fel a gázsütőre”, aki nem elég szenvedélyes. Az Együtt-PM vezetője hangsúlyozta, a jövőben kizárólag Orbán Viktor leváltására kíván koncentrálni és semmilyen formában nem kíván foglalkozni “ellenzéki torzsalkodásokkal”. Megjegyezte ugyanakkor: “én úgy gondolok magamra, mint aki szenvedélyesen szereti a hazáját és ezért nagyon sok mindent kész vagyok vállalni, például lejárató kampányokat”.