Jegeli az egyeztetést az Együtt 2014

Gazdaságpolitikai kérdésekkel, az Együtt 2014 nélkül folytatódnak az ellenzéki tárgyalások.
Kapcsolódó cikkek

Az Együtt 2014 választói mozgalom korábban azt közölte, a közjogi kérdésekről szóló – a héten ugyancsak folytatódó – tárgyalások lezárásáig nem vesznek részt a gazdaságpolitikai egyeztetéseken.

A közjogi kérdésekről szóló tárgyalásokhoz hasonlóan távol marad az újabb megbeszéléstől az LMP és a 4K! is. Az LMP azzal indokolta döntését, hogy az egyeztetés célja egy választási szövetség létrehozása, a párt azonban jelenlegi parlamenti erőkkel nem kíván ilyen együttműködésre lépni, a 4K! pedig arról tájékoztatott, hogy mindaddig nem vesz részt a tárgyalásokon, amíg nem világos, hogy a közös kormányzásra való felkészülésről vagy az alkotmányos keretek helyreállításáról szólnak.

Az egyeztetésen ezúttal is ott lesz a Magyarországi Szociáldemokrata Párt – amelynek elnöke a korábban az MSZP-ben politizáló Schmuck Andor – és a Szövetségben Együtt Magyarországért Párt, amelyet Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének korábbi elnöke vezet.

Az MSZP-s Józsa István szombaton azt mondta: a gazdaságpolitikai programokról szóló egyeztetés várhatóan két hónapon belül lezárul. Hozzátette: sajnálják, hogy az Együtt 2014 nem lesz ott az első fordulón, de később bekapcsolódhat.

Mesterházy Attila MSZP-elnök november végén jelentette be, hogy egy választási szövetség létrehozásáig vezető tárgyalásokat kezdeményez az MSZP a demokratikus ellenzéki pártokkal és szervezetekkel. A szocialisták az Együtt 2014 választói mozgalom alapítóit – a Haza és Haladás Egyesületet, a Milla Egyesületet és a Magyar Szolidaritás Mozgalmat -, az LMP-t, a DK-t, a 4K!-t, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot és a Szövetségben Együtt Magyarországért pártot keresték meg. A tárgyalások múlt szerdán kezdődtek meg közjogi kérdésekről.

Az MSZP volt minisztereket, a Demokratikus Koalíció korábbi államtitkárokat is küld az egyeztetésre

A szocialista párt küldöttségét Józsa István frakcióvezető-helyettes vezeti, a delegáció tagja lesz Kákosy Csaba, a Gyurcsány-kormány gazdasági és közlekedési minisztere, akit akkor az SZDSZ jelölt a tisztségre, valamint a 2006 és 2010 között a honvédelmi tárcát irányító Szekeres Imre, az MSZP gazdasági kabinetvezetője.

A DK Bauer Tamás alelnök, korábbi SZDSZ-es képviselő mellett a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányban is államtitkári tisztségeket betöltő Varju Lászlót és Oláh Lajost, a korábban a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökhelyetteseként, a gazdasági minisztérium szakállamtitkáraként és Bajnai Gordon kabinetfőnökeként is dolgozó Heil Pétert, illetve az 1994 és 2006 között a Fővárosi Közgyűlés pénzügyi bizottságát vezető Moskovits Pétert delegálja.