Tolonganak a fiatalok a katonai képzésekért

A Nemzeti alaptantervben megjelent a honvédelmi ismeretek kötelező oktatása, folytatódik és szélesedik a „Katona-suli" program, a civil szakközépiskolákban pedig katonai ismeretek elnevezéssel a tanrend részeként, fakultatív érettségi tantárgyként szerepel – mondta el a honvédelmi miniszter pénteken Kőszegen.
Kapcsolódó cikkek

Bár a honvédség az önkéntesség elvén működik, a most induló katonai középiskolába tízszeres, a tisztképzésre pedig hat-nyolcszoros a túljelentkezés. Középfokú nyelvvizsgával, jeles érettségivel rendelkezők, kiváló fizikai, pszichikai adottságú gyerekek között lehet válogatni – mondta el a honvédelmi miniszter a „Tranzit – Fesztivál a határon” nevű rendezvényen.

Hende Csaba arról is tájékoztatott, hogy az idei tanévben Debrecenben elkezdődik a képzés az első katonai középiskolában. A bentlakásos, katonai nevelést nyújtó intézményben a hivatásos katonai pályára, tiszti és altiszti pályára készítik fel a fiatalokat. Átalakították a tiszti rendfokozat alatti – korábban tiszthelyettesi – képzési rendszert is, és felállították az altiszteket képző intézményt Szentendrén.

A honvédelem az egész ország védelméről szól, amelyben mindenkinek részt kell vennie. Rövid idő alatt kikopott a köztudatból, hogy a hazát, az országot védeni kell, és erre készen kell állni – ezt már Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora mondta.

A rendezvényen megemlékeztek Ottlik Géza születésének századik évfordulójáról is. Az író egyik legnépszerűbb regénye, az Iskola a határon Kőszegen játszódik.