Virágágyások és szögesdrótok ölelik a börtönt. Márianosztrán vagyunk, festői település ez a Börzsönyben. Három „hosszúítéleteshez” érkezünk, a fegyházas körletbe, ez a legszigorúbban őrzött részleg, rács, neon és fegyelem, a bentlakókat már ahhoz megmotozzák az őrök, hogy zárkájukból kilépve felsorakozhassanak a folyosón.
Nevelői engedmény révén és alkalmi fotósérdekből átkísérik mindhármukat a fegyházkörletből a börtönfokozatosok részlegébe, ahol ugyan csöppet sem enyhébb a szigor, de a zárka napközben nyitva áll, így korzózhatnak a rabok a zárt folyosókon, kerülgetve az őröket.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="341" width="514" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
A virágágyásoktól a zárkáig: kattintson a képre!
Fotók: Neményi Márton
Oldódnak lassan alanyaink, de ez nem lép túl a börtönben megszokotton: alázat és engedelmesség minden szabad ember előtt. Csupán az ajtóknál döccen az illem, ott is csak látszólag: a fogvatartott megy elől, a biztonság okán.
Holló a hollónak
Apró zavart okoz, hogy a beszélgetésre kiszemelt tizenkét személyes zárkából egy szekrényvállú lakó átmenetileg sem hajlandó távozni. Nem igazi ellenszegülés ez, nincs is belőle erőszak, de még szóváltás sem; az őrök magyarázzák el nekünk, hogy a „házigazda” félti a holmiját a fegyházasaktól. Beülhet a sarokba, onnan les, így kettős őrizet figyeli nyilatkozóinkat. Akik tettüket és büntetésüket vállalják, a nevüket viszont nem; legyenek hát Sándor, József és Benedek.
Sándor a legidősebb, tizenhat éve ül emberölésért, még kilenc van vissza. József szintén ölt, ő is huszonötöt kapott, még az előző évezredben, annak is utolsó esztendejében. Benedek szerencsés, az ő áldozata túlélte a támadást, ezért „hősünket” csupán emberölés kísérletéért mérte meg a bíróság, tizennégy és fél évre. Tegyük hozzá, Benedek szerint szó sem volt gyilokvágyról, csupán szolid, nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozott, csakhogy a bírót még 2005-ben nem hatotta meg ez az érvelés.
Angol és pszichológia
Nehezen jönnek a szavak, pedig kevés az időnk, a harmincas éveit taposó József angolórára sietne. Haladó. „A budapesti gyűjtőben volt egy csoportom, én tartottam nekik nyelvtanfolyamot” – meséli büszkén, hozzátéve, hogy a büntetése előtt pszichológiát tanult. Talán az előképzettsége, talán az ötvenes karja teszi, mindenesetre elég egyszer pontosítania a nála éltesebb Sándor mondandóját, és a hatvan körüli gyilkos onnantól jobbára csak bólogat, annyira egyetért mindenben az alfahímmel.
Sándorból így egyelőre annyit húzunk ki, hogy a korára tekintettel nem piszkálják, de az első hónapokban rendszeresen „betámadták és válogattak a csomagjából”, valamint, hogy hármójuk közül egyed ő alszik felső ágyon – az alsó a menőké. Az óvatos panaszt hallva a szegedi Csillagot is megjárt József halkan megjegyzi, hogy „a gyenge jellemeket sehol nem szeretik” és „egy férfi nem nyafog”. Sándor nem száll vitába.
És Benedek sem nyafog, legföljebb kesereg, amikor arról szól, hogy neki az első három év volt a legnehezebb. Nem elég, hogy ki kellett vívnia helyét a börtönhierarchiában, durván ezer napig nem láthatta a gyerekét, akivel épp terhes volt az asszony, amikor Benedek bebukott. És a három esztendőn túli pakk? „Az ráadás. Nem más, csak több.”
Kevés a kitartó család. Először a barátok kopnak el, aztán az élettársak maradoznak ki, eleve ritkán jutnak be, havi harminc perc az adag, ráadásul a magyar börtönökben nincs ágyas beszélő. Legtovább az anyák bírják.
Telefonálni napi negyedórát lehet, ebben nem az idő, inkább a díjszabás húz plafont, száztíz forintos belföldi percdíj mellett meggondolandó, hányszor hív és kit az ember. A büntetés-végrehajtás szerint az ellenőrizhető biztonsági vonal miatt ilyen magas az ár; a rabok zöme naná, hogy a becsempészett telefonokra esküszik. Szerencsére az őrség is egyre több rejtekhelyet ismer, így csökken a mobilok száma
Keresni a helyes utat
Benedek szerint a börtön legnagyobb baja, hogy csupán büntet, de nem segít visszatalálni a helyes útra. „Van, aki évtizedes rabság után minden felkészítés nélkül szabadul. Nem ismeri a bankkártyát, nem tudja, hogy néz ki az ezerforintos” – beszél Benedek a majdan rá is váró nehézségekről. A szabadítás sokaknál tényleg úgy zajlik, hogy az utolsó éjszakára átkísérik a szabaduló zárkába, aláíratják a leltárt, és megismertetik vele, ha kíváncsi, a nevelők róla készült jelentését. Reggel aztán megmutatják neki, hol a buszmegálló, és viszlát. Benedek szavait némileg árnyalja, hogy azok, akik minimum öt évet letöltenek a büntetésükből, két évvel a szabadulásuk előtt átmeneti csoportba kerülhetnek, ahol kimaradás van, készpénzért vásárolhatnak.
Börtönpszichológusok megerősítik, hogy az évtizedes bezártság valóban kioltja a fogvatartottakban az önállóság szikráját is, hiszen minden ügyes-bajos dolgukat írott kérelem alapján intézik el helyettük a nevelők.
József bezzeg nem tart a szabadulástól, ahogy az addig hátralévő tizenkét évtől sem. Inzuláció – így nevezi a börtönpszichológia, amikor a társadalmi rang elvesztésétől tartó rabok keményen küzdenek azért, hogy elismertessék magukat a rács mögött. A kiharcolt pozícióból pedig még egy baráti félmondat erejéig sem engednek.
József sem akar gyengének látszani, egyedül a mentálhigiénés foglalkozást hiányolja. Sok itt a lelki nyavalya, a fél börtön Rivotrilt szed rá. „Néhány embernek minden nap vidám vasárnap, mások állandóan az orvoshoz rohangálnak. Én tizenhárom éve nem voltam beteg” – állítja József olyan határozottsággal, hogy se okunk, se merszünk kételkedni.
A „Rivo” a magyar börtönvilág leggyakoribb drogja, kis adagban nyugtat, nagy mennyiségben elképesztően felpörget; sokan a gyúráshoz használt szteroidok mellé szedik. A szabad életben receptre kapható, bent viszont kincs, egyetlen tablettáért egy pakli dohányt vagy egy doboz cigarettát is elkérnek. A hazai drogpiacon – a börtönárfolyam alapján – ezen a kábítószeren van a legnagyobb haszonkulcs. Egy-egy hipiselésen félezer levélnyi is fennakad a rostán, ez úgy egy kocsi ára.
Három csapás, bántás nélkül
Sándor, József és Benedek is hallotta, hogy durvul a bétéká, s azt is, hogy három erőszakos bűncselekmény után automatikusan tényleges életfogyt jár. Rég túl vannak az ítéleten, őket nem érintik a szigorítások, legalábbis most nem, mégis rosszallják a módosítást. József úgy látja, a három csapás nem elrettentő, sőt. „Így sokaknak kinéz az életfogytiglan. És mivel kevesebb lesz a vesztenivalójuk, könyörtelenebbé válnak.” Benedek a minap a három csapás alapján életfogytiglanra ítélt bankrabló példáját hozza, aki senkire nem lőtt, senkit meg nem ütött, mégis életfogytiglanra ítélték.„Ha a törvény nem tesz különbséget a fenyegetés és a fizikai bántás között, akkor én miért tegyek?” – ezt kérdi, s választ nem vár.
Sándor a büntethetőségi korhatár leszállításán méltatlankodik. „A tököli rabkórházban találkoztam egy tizennégy éves fiúval. Egész nap sírt, még a zsíros kenyerét is én kentem meg neki” – így mutat némi empátiát, mi pedig megértjük őt, öt gyereke van odakint.
A büntetése felén épp túl lévő Benedek előre néz, ha szabadul, elhagyja Magyarországot. „A börtön lélekölőhely, ahol az emberi jogok kilencvenöt százalékát tartják be” – ezt mondja. A hiányzó öt százalékról nem beszél, az még az őrök előtt is titok. Azt ők sem tudják, mi történik a zárkában, ha becsukódik a cellaajtó.
Ha érdekli, külföldön hogy élik túl a börtönt, olvassa el ezt a cikkünket!.