Nagyobb az érdeklődés a roma telepprogram iránt

Maximum félszáz pályázóra számítottak, de már az első körben jóval több a jelentkező a most induló telepprogramra.
Kapcsolódó cikkek

Már az első körben jóval meghaladja előzetes becsléseket a jelentkezők száma a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság által meghirdetett, most induló, mintegy 4,7 milliárd forintos uniós finanszírozású komplex telepprogramjára. A kétkörös pályázatra összesen mintegy félszáz jelentkezőt vártak, de már most majdnem elérte a hetvenet a regisztrálók száma. Ezért a beadási határidőt meghosszabbították április tizenhatodikáig – tudatta az államtitkárság a Szeged24-gyel.

A legutolsó, két évvel ezelőtti kutatás szerint az ország több mint nyolcszáz településen a másfél ezret is meghaladja a szegénytelepek száma, melyeken nagyjából háromszázezren élnek. Az adatok szerint a nyomortelepek zöme a települések külterületén, belvizes, árvizes területen van, szeméttelepek  közelében, gyakran nélkülözik a közszolgáltatásokat, az ott élő emberek többsége pedig munkanélküli.

Az államtitkárság szerint a mostani telepprogram attól hatékonyabb mint az eddigiek, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően a humán szolgáltatásokra helyezi a hangsúlyt: azaz az életkörülmények javítása nem csupán a falak felújítását jelenti, hanem az ottélők személyes életvitelének változtatását is.

Az államtitkárság álláspontja szerint az eddigi telepprogramok az esetek egy részében azért nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, mert a telepiek csak „passzív szemlélők” voltak, most azonban feltétel, hogy az érintetteket is bevonják a programokba. Az államtitkárság szerint a nagy érdeklődés is azt bizonyítja, hogy a program a problémákat egyénközpontú megoldásokkal igyekszik kezelni. A “visszacsúszás” megakadályozását és az elért eredmények fenntarthatóságát az  államtitkárság szerint azzal lehet elérni, hogy a pályázat nagyon sokfajta tevékenység megvalósítását teszi lehetővé; azaz minden önkormányzat a helyi sajátosságainak leginkább megfelelő, legjobban segítő elemeket választhatja ki a programból. Például ilyenek a képzések, a gyermekeknek szervezhető foglalkozások, a munkába állást segítő tevékenységek vagy az otthonmaradó gyermek, öreg, beteg családtag felügyeletének megszervezése, amelyek mind új elemek, korábban ezekre nem volt lehetőség – közölték az államtitkárság sajtóosztályán.

Elmondták azt is: szintén újdonság, hogy a fő pályázónak  települési önkormányzatnak kell lennie, mert az így felelősséget vállal a programok   sikeres megvalósítására. Civilszervezetek azonban lehetnek konzorciumi partnerek, hogy a lehető legszélesebb körű összefogással készüljenek el az egyes programok. Ezeket az államtitkárság háttérintézménye a Türr István Intézet koordinálja majd, melynek kilenc regionális igazgatósága van az országban. Az államtitkárságon azt is közölték: a telepprogram következő várható lépése az egyének humán fejlesztése. A lakóépületeket, valamint annak közvetlen környezetét is érintő beavatkozásra, melybe az érintetteket is bevonják még az idén külön pályázati forrást biztosítanak  több száz millió forintos keretösszeggel egy szintén uniós pályázat formájában.