Fideszes hátszéllel két kórházat is vezetne az igazgató

A karcagi dr. Nagy Mihály egyszerre lehet két, egymástól 300 kilométerre lévő kórház igazgatója. Az összekötő kapocs a fideszes szimpátia.
Kapcsolódó cikkek

Érdekes körülmények közt választott január másodikán új igazgatót a városi kórházat üzemeltető Szent Lukács Egészségügyi Nonprofit Kft. élére a fideszes többségű dombóvári képviselő-testület – írja a Magyar Narancs. Előbb kétszer el sem jutottak a szavazásig a dombóvári képviselők, miután Szabó Loránd független polgármester felfüggesztette az ülést, harmadszor viszont sikerült új kórházigazgatót választani a dél-dunántúli kisvárosban, dr. Nagy Mihály személyében.

Ám a polgármester felfüggesztette a jobboldali többség szavazataival hozott döntést, így jelenleg nincs vezetője a helyi kórháznak. Az elsőre érthetetlen ügy hátterében egyrészt az egészségügyi szakmát meghökkentő húzás, másrészt a jobboldali többség és a független, ám baloldali támogatottsággal megválasztott Szabó Loránd polgármester elkeseredett harca áll.

Esztergomhoz hasonlóan Dombóváron is nagy meglepetést hozott a 2010-es önkormányzati választás, miután a helyiek a Fidesz egy éve regnáló polgármestere helyett inkább a korábban lemondani kényszerült Szabó Lorándot választották újra polgármesternek. A képviselő-testületben azonban a Fidesz–KDNP került kétharmados többségbe, így borítékolni lehetett, hogy a közös munka nem lesz egyszerű. Az elmúlt szűk másfél évben Szabót már felfüggesztették (a Tolna Megyei Bíróság szerint szabálytalan módon), fegyelmi eljárás is folyik ellene, egymás pocskondiázása pedig rutinnak számít a testületi üléseken.

Az egyre abszurdabb kórház-igazgatói választási vita mégis túlmutat mindezen, hiszen a dombóvári Fidesz úgy akar lecserélni egy (amúgy jobboldali érzelmű) kórházvezetőt, hogy az utód heti egy napot töltene a városban dupla annyi fizetésért, mint szakmailag elismert elődje.

Az említett szavazás mind a régió egészségügyi vezetői, mind a betegek által elismert Szent Lukács Kórház igazgatójáról szóló vita sokadik fordulója volt. A jobboldal jelöltje először egy helyi orvos, dr. Antalffy Zsolt radiológus volt, aki egyben a dombóvári Fidesz elnökségének tagja, ám ő nem rendelkezett a poszt betöltéséhez szükséges képzettséggel. Az idő sürgetett, mivel a volt igazgató, dr. Kerekes László mandátuma 2011. december 31-én lejárt. Bár Szabó Loránd forrásaink szerint egyértelműen a jobboldali kötődésű volt igazgató mellett érvelt (a második voksoláson rá is szavazott az MSZP-s képviselőkkel együtt), a Fidesz december utolsó hetében a helyben teljesen ismeretlen dr. Nagy Mihály nevét dobta be, akinek képzettségével nem lehet gond, hiszen jelenleg is a karcagi kórház igazgatója.

A szakember viszont sem a karcagi kórház igazgatói posztját, sem ottani praxisát nem adná fel a dombóvári állásért cserébe, azaz maximum heti két napot töltene Dombóváron.

Mindez a Narancs forrásait is elképesztette, akik szerint szakmai képtelenség így ellátni egy kórház vezetését. Igaz, forrásaink egybehangzó állítása szerint Nagy doktor lényegében kirakatember lenne, az operatív vezetést igazgatóhelyettesként dr. Antalffy látná el, aki pártelnökségi tagként, feltesszük, a helyi Fidesz egészségpolitikai célkitűzéseit is nagy hatásfokkal teljesítené.