Megszűnt az ’56-os Intézet

A bíróság jogerős döntésével megszűnt az 1956-os Intézet Közalapítvány.
Kapcsolódó cikkek

Az 1989-ben létrehozott intézet a magyar társadalom közelmúltjának megismerése és megismertetése jött létre. Rainer M. János az intézet vezetője az FN24-nek elmondta, a bezárás ténye ismert volt, hiszen a határozat már egy éve megszületett, az errő szóló végzést kapták meg most. A történész hozzátette: tudomása szerint velük egyetemben 35 közalapítványnak szűnik meg a jogviszonya. Ugyanakkor, mint mondta nem mindegyik szűnik meg. Ebben differenciák vannak.

Kiemelte: az intézet alakulása óta nem csak ’56 kutatásával foglalkozott, hanem a jelenkor történelmét próbálták feldolgozni. A végzés szerint az intézet az Országos Széchenyi Könyvtár egyik osztálya lesz a jövőben. Mint Rainer M. János elmondta: szóbeli ígéretet kapott arra, hogy 14 kollégájával folytathatják munkájukat, így várhatóan ő marad a korábbi intézet vezetője is.

Rainer M. Jánossal az FN24 október közepén készített interjút, amelyben a történész egyebek között arról beszélt, hogy forradalom sose mossa le magáról a 2006-os zavargások sarát. Az interjút itt olvashatja el.