A szocik elnöke nyílt levélben kérleli az LMP-t

Mesterházy Attila szerint csak akkor van esély a Fidesz túlhatalmának csökkentésére, ha Karácsony Gergely visszalép a II. kerületi időközi választás második fordulójától.
Kapcsolódó cikkek

Nyílt levélben fordult az LMP frakcióvezetőjéhez az MSZP elnöke. Mesterházy Attila arra kéri Schiffer Andrást, járuljon hozzá „a kétharmad lebontásához”. Szerinte csak akkor nyílik lehetőség a Fidesz parlamenti túlhatalmának csökkentésére, ha a harmadik helyen végzett Karácsony Gergely visszalép a szocialista jelölt javára.

Hozzátette: az LMP-s jelölt nyilatkozata, amely szerint nem kívánja „rehabilitálni” az MSZP-t, ellentmond korábbi javaslatának, amelyben technikai koalíciót, ellenzéki összefogást szorgalmazott 2014-re az Orbán-kormány leváltása érdekében.

Mesterházy hangsúlyozta: ma Lévai Katalin a legerősebb ellenzéki jelölt, egymaga több szavazatot kapott a hétvégi időközi választáson, mint a többi ellenzéki induló összesen. Ezért nincs ok arra, hogy a szocialistáknál tíz százalékkal gyengébb eredményt elérő LMP úgymond rehabilitálja.

A jövő vasárnap lesz az időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulója a főváros 2-es számú választókerületében, miután a múlt vasárnapi első forduló az alacsony részvétel miatt érvénytelenül zárult. A városrész fideszes polgármestere magabiztosan végzett az élen. Láng Zsolt a szavazatok 52,61 százalékát szerezte meg. Egymaga több voksot kapott, mint a többi jelölt összesen.

November 27-én már sem eredményességi, sem pedig érvényességi küszöb nem lesz. Az a jelölt nyer, aki a legtöbb szavazatot kapja. A második fordulóban ugyanazok a jelöltek indulhatnak, mint az elsőben, ám bárki visszaléphet.