Ma már nem elég egyik oldal lapját, újságját, tévéjét, rádióját hallgatni. Ahhoz, hogy valaki kicsit is közelebb kerüljön az igazsághoz (ami odaát van) mindenevőnek kell lennie. Ha tudni akarja, milyen belső vitákat gerjeszt még mindig az MSZP-n belül Gyurcsány, akkor érdemes ATV-t nézni, ha arra kíváncsi, mit mondott Orbán Kötcsén a sajátjainak, akkor ECHO-t, mert ott még azt is kifecsegik, hogy az elszámoltatás ügyében hamarosan „nagy bejelentés” várható. Ezt mondta a miniszterelnök „sub rosa”. Azt nem árulták el, honnan tudhatja mindezt egy kormányfő, vélhetően nem is érdekelte őket, pedig ez lenne igazán az izgalmas.
Középen lenni ciki?
Furcsán néznek az emberre, ha barátjának nevezi a jobboldali véleményvezért, illetve atyamesterének a baloldali sajtóklub prominensét, akikkel egyébként olykor még egyet is ért. Ők perelgetik egymást. Valamelyiküket – adott körben – illene letagadni. Még praktikusabb lenne nem számon kérni mindkét oldalon, ha nincs összhangban a szó és a tett. Márpedig azt azért csak meg kell említeni, hogy nagyon nem jó, amikor most sorra diktatúrát vizionálnak olyanok, akik az MSZP-érában nem tették szóvá, hogy Gyurcsány úgy lett miniszterelnök kétszer, hogy becsületesen egyszer sem mérette meg magát.
“Így lettem vándor, aki a megértés, a béke és szeretet elvét hirdeti. Van néhány parancsolatom, amelyeket minden körülmények között megtartok.
1. Kerüld a civódást és a nyers erőszakot.
2. Kerüld a kötekedő embert.
3. Igyekezz szelíd rábeszéléssel hatni felebarátaidra.
4. Ne hivatkozz mentő tanúkra, mert mit érsz vele, ha ismerőseidet bezárják?
5. Ne tégy hamis esküt, csak ha muszáj.
6. Kerüld a részeg embert, hogy téged se molesztáljanak hasonló állapotban.
7. Ne légy hiú és beképzelt, hogy különb és okosabb légy, mint embertársaid.
8. Vasárnap ne lopj, ne csalj, ne verj meg senkit, mert hat nap mindenre elegendő…
Ennyit magamról, jellememről, múltamról, törvényeimről és érdekes egyéniségemről.”
(Rejtő Jenő: Az elátkozott part)
Demokrata vagy diktátor
Középről nekem úgy látszik, nagyon rossz, ha valóban Gyurcsány Ferencnek kell megmentenie Orbán Viktortól a demokráciát. Az sem elég, ha a félelem a diktatúrától terel egybe embereket. (Annak idején ugyan kifejezetten jól jött a szocialistáknak a Csurka-dolgozat, mert kitörhetett a karanténból, de ez talán már kevés, hosszabb távon nem lenne perspektívája.) Itt középen nyugodtan leírható, hogy ez a kormány éppen ugyanolyan, mint a Horn-, az első Orbán- , a Medgyessy- és Gyurcsány-kabinet.
Egy ügyű kormányok
Az elmúlt húsz évben mindig volt gazdasági válság, amit rendre kezelni kellett, a kabinet pedig rendszerint “one-issue” (egy ügyű volt), mást nem tudott üzenni, csak csomagot, válságkezelést, megszorítást, az ország újjászervezését. Olyanra se emlékszem, hogy ne türelmet, önmérsékletet kértek volna tőlem, miközben azt soha nem tudtam meg, mit kapok cserébe. Azt mindig láttam, hogy mások – mindig az adott kormány hűbéresei – mit kaptak, de egyetlen kormánynak sem volt olyan társadalmi víziója, amely mellé a társadalom odaállt volna. Ha egy párt, kormány csak számokat lát, mögöttük az embereket nem, annak nincsenek elvei. Ezért hiteltelen és értelmetlen kommunistázni, fasisztázni. Persze csak nekem. Egyébként elő lehet állítani ezzel olyan tömeget, amely vevő erre, és amelyet semmi más nem vezérel majd csak az, hogy a másik ne kerüljön hatalomra.
Hazafi kontra hazaáruló
“A helyzet tehát ez volt: a Hóhérok asztaltársasága a kocsma bejárat felőli részén állt, Krokodil nevű pénztárosuk körül, aki egy ember nyakát tartotta kezeiben, azzal a szándékkal, hogy az említett nyak tulajdonosát, huzamosabb szorítás révén, fulladás következtében beállott halállal ölje meg.”
(Rejtő Jenő: Az elveszett cirkáló)
A „hazafizás” és a „hazaárulózás” hívószó lehet sokáig a saját táborokban. A bizonytalanoknak azonban nem. Ők a pártok által kínált értékrendek helyett mindig arra vágytak, hogy érték legyen a szakértelem. Talán emlékeznek még sokan rá, hogy az Antall-kormány idején ezért volt hihetetlenül népszerű a Fidesz, majd az MSZP is. Amíg ez nem így lesz, addig tartja magát az a tévképzet, hogy a politika valójában kontraszelektált (az lesz pártkatona, aki saját szakmájában nem tud érvényesülni).
A túlzott önbizalom
“Gorcsev Iván, a Rangoon teherhajó matróza még huszonegy éves sem volt, midőn elnyerte a fizikai Nobel-díjat. Ilyen nagy jelentőségű tudományos jutalmat e poétikusan ifjú korban megszerezni példátlan nagyszerű teljesítmény, még akkor is, ha egyesek előtt talán szépséghibának tűnik majd, hogy Gorcsev Iván a fizikai Nobel-díjat a makao nevű kártyajátékon nyerte.”
(Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó)
Navracsics Tibortól tudom, a kormány számolt azzal, hogy rengeteg szavazót veszít. Mit jelenthet ez a jövőre nézve? Óhatatlanul önvizsgálatba kezdenek a Fidesz-KDNP politikusai, megkérdezik maguktól, mit hibáztak el? Vagy azt mondják, azok hibáztak, akik nem jól hallgatták választási ígéreteiket. Ez nem szerencsés, hiszen az elmúlt egy év alapján nyugodtan elmondható, hogy Orbán Viktor ugyanúgy kitermelte a neki takarodást fújókat, mint Gyurcsány Ferenc. Most csírájában el kellene fojtani minden sumákságot, mutyizást, umbuldázást, hatalmi túltengést, arroganciát és nálam nem nyerő a cinizmus, a fejedelmi többesben kinyilvánított nyilvánvaló hazugság sem.
Hallgatni arany?
Ha a politika meghallgatja a választókat, igen. A magyar politikus azonban általában süket, ha kormánypárti (az ideológiai szempontok itt is mellékesek), amikor ellenzékbe kerül nyitott lesz a panaszra. Átmeneti fogyaték, mert a szerepek cserélődnek. A bizonytalanok, csalódottak, pártatlanok azonban mindig pórul járnak, hiszen ők ismerik fel, hogy ez nem orvosi jelenség, hanem stílus. A megnemhallgatás annál riasztóbb, minél militánsabb. Annál már csak az a rosszabb, ha a sikeres politikus beszél. Ilyenkor – pártállástól függetlenül – sajnos hinni kezd magában. Ez túlzott önbizalommal jár és ilyen lesz a kommunikációja is. Hiába fújja a szólamait, felfuvalkodott, mindentudó magatartása irritál.
A hatalom auditálatlan
“A golyó a tízesnél állt meg. Piszkos Fred derült mosollyal emelkedett fel a helyéről, és egy rántással kissé feljebb húzta szíjánál fogva a nadrágját, azután így szólt:
– Bocsánat, uraim, de azt hiszem, itt csalnak.”
(Rejtő Jenő: Az elveszett cirkáló)
A hatalom mindig megtagadja saját megoldásai felülvizsgálatát. Érvei legfeljebb a bukás hatására változnak, így számos érdeksérelem csak a négyéves regnálás után orvosolható. Számtalan példa volt/van erre is, de maradjunk annál, miért baj, hogy a hatalom nem hallgat meg. Azért mert így auditálatlan lesz. (Az audit latin eredetű szó (hallgat, meghallgat). Egyeztetni, meggyőzni nem kényelmes, sőt. A meghallgatási procedúra nélkül a hatalom az audit mai jelentése szerint sem lehet sikeres. Az „auditálatlan” hatalom azért veszélyes, mert a jelek szerint az ország ügyeiért felelősséget érző állampolgárok egyre többen vannak, lesznek. Főleg, ha emelt óraszámban olyan ifjakat sikerül felnevelni, akik észérvek alapján választanak maguknak a hatalomért versengő politikai erők közül. Addig is adott egy parlament, amelynek feladata a végrehajtó hatalom elszámoltatása. (Egy ilyen írásba kell a vicc is!)
Cserebere – négyévente
“A pénztárba szorult úr lassanként megszokta új életkörülményeit és figyelmeztette a pénztárosnőt, hogy a visszaadásnál tévedett. Ez az úr most lehiggadt gyászolónak tűnt, ahogy fejére hintett hamuval és alig némi arcbőrrel megkérdezte a pénztárosnőt, hogy hol találkozhatnának másnap, ha úgy adódna, hogy közben kiszabadítják innen.”
(Rejtő Jenő: Az ellopott futár)
Az új kormány cserélt. Minisztert, államtitkárt, főtisztviselőt. Menniük kellett a nagy állami cégek vezetőinek és ez mindenütt így van a világon. 20 éve nálunk is. Az éppen aktuális ellenzék pedig mindig hőbörög, vérengzést, Balkánt kiált, mert úgy véli: ilyenkor az új kormány mindig a lehető legjobb szakértőket áldozza fel. (Ezért van nekünk a legjobbakból is legalább két garnitúra). Az ország mégsem bénult meg soha. Azon lehet vitatkozni, kit szabad és kit kell lecserélni, azon viszont nem, hogy komoly szakembert, pl. adatvédelmi ombudsmant azért, mert teszi a dolgát, nem lenne szabad.
A közös bűn
Egy demokráciában állítólag osztályvezetőtől felfelé, a minisztériumok, kormányhivatalok állománya évtizedeken át szinte állandó. Ott a napi politika nem folyik bele a szakmai munkába, s nem is követelik meg a tisztségviselőktől a politikai állásfoglalást. Nálunk sajnos igen. És ennél még rosszabb is a helyzet, mert az elmúlt húsz évben mindenhova beszivárgott a politika. Mindenkinek van olyan ismerőse, akinél családi kapcsolat romlott meg azért, mert fontosabb volt a párt, mint a barát, a szerelem, a család. Ennél nincs gyalázatosabb. Ez szörnyűbb, mint az, hogy ma a politika olyan, mint a reklám. Féligazságaikkal egyik párt fékezett habzásúbb lett, mint a másik, de a szennyesük közös bűn.
Ha pedig a politika olyan, mint a reklám, akkor jó ha tudjuk, hogy az nem ehető, mert…
“- Nem ennivaló. Elmagyarázom neked, hogy mi a reklám. Az emberek szeretnek örülni. Én festő vagyok.
– Értem. Ez a reklám.
– Nem. A reklám az, ha bebeszéljük előre az embereknek hogy valaminek örülni fognak.”
(Rejtő Jenő: Vesztegzár a Grand Hotelben)