Nem mai gyerekek, de bírják a gyűrődést

Bár a HÉV-kocsik is hasonlóan öregek, mint a Budapesten futó metrószerelvények, de állapotuk lényegesen jobb.

A HÉV-kocsik is hasonlóan öregek, mint a Budapesten futó metrószerelvények, azonban ezeknél a járműveknél megfelelő karbantartás esetén még fenntartható az üzemszerű működés. A legöregebb HÉV- kocsik a ’60-as, a legfiatalabbak a ’70-es években érkeztek, az azóta megszűnt NDK-ból, azaz Németország egykori szocialista feléből. A HÉV szerelvényeknél egyébként az elmúlt években jóval ritkábbak voltak a metróban előfordultakhoz hasonló műszaki hibák.

Tarlós István főpolgármester pénteken, egy csepeli tájékoztatón jelentette be, hogy 43 metrókocsit vonnak ki hétfő reggel 8 óráig a forgalomból. A kivonásra ítélt kocsik közül öt 43 éves, harmincnyolc pedig betöltötte a 41-et. A tájékoztatón a főpolgármester arról is beszélt, hogy a kialakult helyzet felgyorsíthatja a metrószerelvények beszerzését célzó új tender kiírását. A 43 metrókocsi kivonása miatt ritkábban járnak a szerelvények.

A metrókocsikhoz hasonlóan a HÉV-szerelvények sem mai gyerekek. Jelenleg három típusuk fut, és évente mindössze 1-2 kirívó meghibásodás történik – mondta el Győri Tamás, a Független HÉV Szakszervezet vezetője. A szakember szerint amennyiben nem csökkentik a karbantartásra fordítható költséget, még egy jó ideig futhatnak a jelenlegi kocsik. Hozzátette: ha még létezne a gyártó, feltehetően ugyanaz lenne a válasza, mint a metrókocsik gyártójának, vagyis, hogy a 40 év feletti járművek működtetése már biztonsági kockázatot jelent.

Azonban a jelenlegi helyzet szerint a kocsik állapota megfelelő, és nincs arra vonatkozó információ, hogy a karbantartásra fordítható összegeket bárki csökkenteni akarná – mondta Győri Tamás.

Ráadásul a HÉV-et fejlesztenék is: a Magyar Nemzet hétfői számában Vitézy Dáviddal, a Budapesti Közlekedési Központ vezetőjével készült cikkben az szerepel, hogy 2014 után megvalósítható lenne a csepeli és ráckevei HÉV meghosszabbítása az Astoriáig.

Címkék: metróhév