Az Origo információi szerint az új alkotmány fideszes tervezetének “emelkedett hangvételű” bevezetőjén személyesen Orbán Viktor és kommunikációs csapata dolgozik. Az internetes hírportálnak névtelenséget kérő fideszes és kormányzati források azt mondták: nemzeti hitvallást az alkotmány többi részétől elkülönítve írják, mert az “nem jogi munka”. A Fidesz vezetőségének egyik tagja úgy fogalmazott, hogy “ez már a költészet műfaja”, és tudomása szerint a miniszterelnök felügyeli a kidolgozását.
Az alkotmány előkészítése a végéhez közeledik, a szövegező bizottság elnöke holnap terjeszti a Fidesz-KDNP frakció elé a dokumentum szövegét. Szájer József az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában elmondta, a végső változat megfogalmazásakor figyelembe vették a visszaküldött lakossági kérdőíveket, a különböző társadalmi csoportoktól érkező észrevételeket is.
Szájer József azt javasolja, hogy az új alaptörvényben Magyarország szerepeljen a Magyar Köztársaság helyett. „Talán van érzelmi töltete is ennek, hiszen a Magyar Köztársaság közjogi jellegű szóhasználat, amit talán nem mindenki ugyanazzal a szeretettel használ, mint azt a szót, hogy Magyarország.” – indokolta véleményét a szövegező bizottság elnöke.
Gulyás Gergely az InfoRádióban ugyanakkor azt mondta, hogy bizottsági módosító indítványok formájában terjesztik majd az Országgyűlés elé az állampolgárok alkotmányozásról szóló elképzeléseit. Az Országgyűlés alkotmány-előkészítő eseti bizottságának fideszes alelnöke azt mondta, hogy Schiffer András LMP-s frakcióvezető javaslatára került be a tervezetbe az, hogy az államfő feloszlathatja a parlamentet, ha az meghatározott ideig nem tudja elfogadni a költségvetést.
Szili Katalin, aki a nemzeti konzultációs testület tagjaként szintén részt vesz az új alaptörvény készítésében, úgy fogalmazott: a környezetvédelmet állampolgári kötelezettségként szükséges megjeleníteni. Mint a Világgazdaságnak mondta, az alkotmányba bele kellene foglalni az ivóvíz, a termőföld, a tiszta levegő, a biológiai sokféleség és az élővilág védelmét, ami szavai szerint egyben globális felelősségvállalást is jelez.
AJÁNLOTT LINKEK:
Szájer: finisben az alkotmány-előkészítés (MR1-Kossuth Rádió)
Mit tartalmaz az új alkotmány tervezete? (Inforádió)
Orbán szűk csapatával dolgozik az alkotmányterv titkos részén (Origo)