Papcsák hallgat a költségtérítésről

A Fidesz a volt elszámoltatási kormánybiztos ellen is etikai eljárást indíthat.

Sem Papcsák Ferenc, sem a zuglói önkormányzat nem nyilatkozik arról, hogy a polgármestert, volt elszámoltatási kormánybiztost azzal gyanúsítják: jogosulatlanul vett fel költségtérítést – írja a Népszava. Emiatt az MSZP lemondásra szólította fel párttársával Zsiga Marcellel együtt.

Az önkormányzati képviselők jogállásáról szóló törvény szerint jogsértő, ha valaki a parlamenttől és az önkormányzattól is felvesz költségtérítést. Tegnap a hvg.hu, ma a Népszava írta meg, hogy a volt elszámoltatásügyi kormánybiztos is jogellenesen vett fel százezreket.

Krakkó Ákos, a Fidesz-frakció szóvivője azt mondta: “Ha bebizonyosodik, hogy Papcsák duplán vesz fel költségtérítést, a Fidesz etikai bizottsága eljárást indít ellene.” A Népszava szerint a politikus vagyonnyilatkozata alapján arra lehet következtetni, hogy vagy rosszul töltötte ki azt, vagy még a kelleténél is mértéktartóbban veszi fel a neki járó pénzeket.

A XIV. kerület vezetője korábban azt állította, hogy ügyvédi munkáját jelenleg szünetelteti, ám – mint bevallásában is feltüntette – irodavezetői tevékenységet folytat a Papcsák Ügyvédi Irodában és ügyvezetője a tanácsadást és pénzügyi, illetve brókeri tevékenységet végző Percarus Kft.-nek – írta a hvg.hu. Az internetes lap szerint Papcsák Ferencnek ezek mellett még arra is jut energiája, hogy a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítványt kuratóriumi elnökként irányítsa havi 182 ezer forintért.

A fideszes házelnök a minap a Papcsák-ügy kapcsán a Heti Válasznak azt mondta, nem akar ítélkezni, annyit mond általánosságban, ami náluk fenyegető rendszerhiba, a szocialistáknál maga volt a rendszer. A Fideszt is emberek alkotják, akik gyarlók és hibáznak – tette hozzá az interjúban Kövér László.

AJÁNLOTT LINKEK:

Dupla költségtérítése hírére elfoglalt lett Papcsák (Népszava)
Pénzbüntetést kapott Zsiga Marcell miskolci alpolgármester (Hír24)

Címkék: papcsák ferenc