Az oktatási államtitkárság által összeállított közoktatási törvénykoncepcióban található számos, vadnak tűnő elképzelés helyett most itt a teljes őrület.
Nem is hittem el, amikor tegnap a tervet először tanulmányozó kollégám, mintegy félvállról megkérdezte, tudtam-e, hogy 15 év lesz a tankötelezettség. Mondom neki, olvasd el még egyszer, 17 lesz, s ezt már régen tudjuk. Nekem is el kellett olvasnom, a szám valóban 15. Először azt gondoltam, elírás, de a szövegkörnyezetből kiderült, tényleg ezt okoskodták ki a gazdasági szakemberek, akik az oktatást kizárólag az államadósságot növelő felesleges pénzköltésnek tekintik.
Hoffmann Rózsának tehát most megint újra kell írnia a közoktatási törvényt (méghozzá gyorsan: jövő szeptembertől már dübörögnie kell az új változat szerinti jogszabálynak) úgy, hogy sutba vághatja saját pedagógiai tudását, világlátását. Vagy azonnal meg kell változtatnia azokat, de az sok kognitív disszonanciát eredményezhet nála, ami nagyon egészségtelen. Esetleg azonnal le kellene mondania, hiszen a terv egy pedagógusnak – s ő minden felszólalásában azt hangoztatja, hogy az – szakmailag vállalhatatlan.
Egyáltalán, ha van olyan tudomány, egyetemi kar, szakma, hogy pedagógia, annak Magyarországon hivatalosan vége. Minden, amit e volt szakma űzői kitaláltak, bebizonyítottak, állítottak, tanítottak, már a múlté. Felülírta az adósságcsökkentés nevű mumus, amit egy másik szakma űzői csak úgy tudnak elképzelni, hogy gyerekeket (akiknek a 21. században az iskolában volna a helyük) munkába állítanak.
Már amikor a mai KDNP-s államtitkár először az oktatási minisztériumba került a nyolcvanas években, bizonyos Kádár János uralma alatt, 16 év volt a tankötelezettség. Pedig akkor a rendszer mindenkinek biztosított valamilyen munkát, nem kellett szakképzettség sem hozzá. S ez így volt iskolaigazgató (majd főiskolai tanár) korában, vagy amikor részt vett az oktatást érintő „maratoni reformok” vitáiban, egészen 1996-ig, amikor is 18 évre emelték a tankötelezettséget. S ez mind a mai napig így van. Európában egyébként jellemzően a 16. évnél fejeződik be a tankötelezettség, de a legtöbb helyen valamilyen végzettséghez is kötik a tanulmányok lezárását.
Nem Hoffmann Rózsa a fontos, persze. A nyomorban – mai divatos és szofisztikált kifejezéssel: mélyszegénységben – születő gyermekeknek eddig is alig volt esélyük arra, hogy rendes ellátást kapjanak a védőnői hálózattól, hogy rendes óvodába (egyáltalán óvodába) járjanak, majd megfelelő képzést nyújtó iskolában koptassák azt a bizonyos padot. S így az óriási induló hátrányuk egyre nő. Erre volt valamilyen (rossz) válasz a hoffmanni elképzelésekben, ám most egyértelműen lemondunk e gyerekekről. Hiszen nyilván „mihasznák, tanulni nem akarnak, eredményeik rosszak, minek ezeknek a drága pénzen fenntartott iskola, menjenek dolgozni”. Nem megoldást keresünk arra, hogy e gyerekek – akik között persze erősen felülreprezentáltak a cigányok – minél hamarabb bekapcsolódjanak az óvodába, a közoktatásba, s ott ledolgozzanak valamicskét a hátrányokból, hanem lemondunk róluk.
A PISA-eredmények azt mutatják, hogy az általános iskolából minden ötödik tanuló funkcionális analfabétaként lép ki. Esélye sincs, hogy munkát találjon. A fiatal munkanélküliek döntő része ebből a körből kerül ki. Eddig legalább az esély megvolt (még ha nem is nagy a mai közoktatás méltánytalansága és a szakképzés színvonala miatt), hogy a tankötelezettség kényszere miatt kitanuljanak valamilyen szakmát. Ezután majd a kudarcos iskolai pályafutásuk végén nyilván meg sem kísérlik, hogy továbbtanuljanak. Mehetnek persze kapálni meg árkot ásni. De lesz hova? Ha nem, akkor hirtelen megugrik a munkanélküliség, a segélyért sorban állók száma. Persze ez is megszigorítható, akkor viszont marad az Orbán által leírt tyúklopás, falopás és egyéb, az egyre szigorított büntetőjogi kategóriákba tartozó „megoldás”. Aki nyomorban született, úgy is hal meg. („Szerencsére jó korán.”)
Az adósságcsapdából ki kell keveredni, ez tény. De hogy épp a tankötelezettség leszállítása lenne a megoldás? Inkább hallgatni kellene a tudósokra, akik szerint az oktatásra áldozni jobban megtérül, mint bármi más befektetés. Igaz, nem rögtön, de belátható időn belül a GDP érezhető, sőt drasztikus növelésével jár. Ennek egyik módja, hogy a legrosszabb tanulók teljesítményét „felhúzzuk” az átlagra. Mi ehelyett inkább lemondunk róluk. Amellett, hogy ez nem európai és nem 21. századi elképzelés, a gazdasági szempontok sem támasztják alá szükségességét. Hosszú távon biztosan nem, de vélhetően rövid távon sem.
Az már csak szervezési kérdés, hol tölti el az iskolából kikerült 14 éves azt az egy évet, amíg nem tud kiszállni az iskolarendszerből. Ilyen intézmény ma nincs. Ez végül is megoldható (bár pénzbe kerül).
Van egy másik, fontosabb kérdés is. A tankötelezettség megszűnéséből következik-e vajon, hogy akkor az államnak sem kötelező a 15 éveseknél idősebbek számára iskolát fenntartani?
A Magyar Pedagógiai Társaság ügyvezető elnöke, Trencsényi László kedden a Klubrádióban Taigetosz-törvénynek nevezete a Széll Kálmán Tervet. Igaza van. És, mivel már megszületésekor nagyjából tudjuk, kiből lesz a sikertelen, kudarcos tanuló, már akkor felvihetjük őket egy stílusosan Széll Kálmánról elnevezett hegyre, hogy alávessük őket a szikláról.
Úgy még olcsóbb: óvodáztatni, iskoláztatni sem kell őket.