A vájárok korábbi szabadulására azért van remény, mert a mentőalagutak fúrása a vártnál gyorsabban halad.
„A fúrók már lassan elérik azt a helyet, ahol a bányászok tartózkodnak. Ami még hátravan, az a vájat kiszélesítése” – nyilatkozta hétfőn Madridban az EFE hírügynökségnek Felipe Morandé Lavín chilei közlekedési és távközlési miniszter.
A menekülőút kialakításán jelenleg három fúróberendezéssel dolgoznak. A harmadik gépet vasárnap állították munkába, és nagy előnye, hogy már azonnal képes a bányászok kimentéséhez szükséges 60 centiméteres átmérőjű járatot kialakítani. Az eddig üzembe helyezett két munkagép ennél szűkebb vájatokat készít, amelyeket még utólag – várhatóan hetekig tartó további munkálatok során – ki kell szélesíteni.
A legrégebben működő, T-130-as típusú fúró pénteken 630 méteres mélységig jutott le a bányában, s ezzel elérte azt a helyiséget, ahová a mélyben rekedt 33 bányász fel tud kapaszkodni.