A Fidesz kivizsgálandónak tartja, milyen szerepe volt a csütörtök esti zavargásokban Budaházy György elfogásának, illetve annak, hogy a hír gyorsan nyilvánosságra került – közölte a Magyar Rádióval Szijjártó Péter, a párt szóvivője. Szilvásy György kancelláriaminiszter ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy Budaházy elfogását nem lehet okként felhozni, a randalírozók mindenképpen találtak volna ürügyet a rendbontásra.
Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója a közrádiónak tagadta, hogy előre tervezett rendőri akció volt Budaházy elfogása. Mint mondta, a magát parókával és sötét szemüveggel álcázó férfit nyomozók észrevették a tömegben, majd letartóztatták.
Csak szórványosan voltak jogellenes rendőri intézkedések március 15-én – nyilatkozta a Kossuth Rádiónak Morvai Krisztina. A Civil Jogász Bizottság társelnöke a hatósági fellépések során elkövetett szakmai hibák között említette a gumibotozást és a gyorsbilincs használatát, de összességében úgy vélte, hogy a rendőrségen belül a jogállamisághoz ragaszkodó, demokratikus gondolkodású vezetők kerekedtek felül.
A szintén a rádiónak nyilatkozó Finszter Géza kriminológus úgy vélte, a rendőri fellépés mértékletes, arányos és nagyon jól szervezett volt. Finszter kiemelte, hogy nem engedély nélküli tüntetők, hanem bűncselekmények sorát elkövető garázdák ellen léptek fel a rendőrök.