George Dowling évtizedeken át imádta a decembert, de 2013 óta megpróbáltató időszak ez számára, ugyanis elveszítette a feleségét, írja a Washington Post.
Néhai párja, Lucille is imádta a szeretet ünnepét, sütött-főzött, karácsonyfát díszített. Férje számára ő jelentette a karácsonyt. Több mint 70 éven át voltak házasok, de a nőt magával ragadta az Alzheimer-kór és belehalt a betegségbe immár kilenc éve.
Dowling ezt nagyon nehezen viseli. Lucille volt számára az egyetlen nő egész életében, és már nincs többé.
Lánya, Brito a tragédiát követő évben viszont kitalálta, feldobja valahogy az édesapját. Megkérte a hozzátartozókat és a család barátait, hogy küldjenek neki karácsonyi üdvözlőlapokat. Meg is tették ezt a szívességet, abban az évben 30 levelet kapott a férfi.
A sikeren felbuzdulva Brito úgy döntött, minden évben megismétli az akciót. 2018-ban már 102 levél érkezett, tavaly viszont csak 14-en adta fel üdvözlőkártyákat neki.
Idén ezért hamarabb közzétette a felhívást a Facebookon, és ezúttal nyilvánossá is tette. Remélte, hogy többen lepik majd meg az édesapját, de arra nem számítottak, hogy több ezres volumenben özönlenek majd hozzájuk a levelek.
December elején már most 12 ezer üdvözlőkártyát postáztak az édesapjának, és hol van még a karácsony.
Ez a legnagyszerűbb dolog, ami valaha is történhetett vele. És megyünk tovább, naponta kétezer levél jön
– mondta Brito.
Hozzátette, a legcsodálatosabb az egészben, hogy Kanadától Európán át Ázsiáig mindenhonnan kapnak leveleket, tehát mondhatni az egész világ összefogott az édesapjáért.
Ez éves szinten azt jelenti, hogy forint helyett forintot kell majd fizetnie.
Ez éves szinten azt jelenti, hogy forint helyett forintot kell majd fizetnie.
A gázfogyasztásnál érvényesíthető nagycsaládos kedvezmény, amely három gyereknél évi 600 (havi 50) köbméter, négy gyerektől pedig gyerekenként évi 300 (havi 25) köbméter gáz kedvezményes áron vásárlását takarja.