A második világháború messze a legpusztítóbb katonai konfliktus az emberiség történelme során, melynek nyomán világszerte a becslések szerint nagyjából 80 millió ember halt meg. A Szovjetunió mellett az egyik leginkább sújtott ország Kína volt, amely akár 20 millió emberét is elveszthette a háborúban, ennek nagy része pedig civil áldozat volt.
Kína számára azonban még talán ennél is pusztítóbb lehetett az 1850 és 1864 között zajló Tajping-felkelés, melynek nyomán akár 20-30 millió ember is életét veszthette – írja az IFLScience. Ez a birodalom lakosságának nagyjából 5 százalékát tette ki, ami a világ akkori lakosságának csaknem 2 százaléka volt. A tajpingi lázadás lényegében az uralkodó Csing-dinasztia és a protestáns misszionáriusok által terjesztett kereszténység elleni fellépés volt, amelyet Hung Hsziu-csüan, Jézus Krisztus önjelölt öccse vezetett.
A háborúnak nem csupán vallási alapja volt, hanem gazdasági is. A Csing-dinasztia ugyanis bár a 18. században csúcspontját élte, a következő évszázadban drámai zuhanás következett. A birodalom küszködött a lakosság élelmezésével, ami sok helyütt éhínségekhez vezetett, miközben az elit egyre korruptabbá vált: közpénzeket halmoztak fel, és továbbra is magas adókat szedtek be a küszködő lakosságtól. Tovább rontotta a helyzetet, hogy az európai hatalmak egyre nagyobb fenyegetést jelentettek: a britek ópiummal és misszionárusokkal árasztották el az országot.
Mire a császári udvar felfogta a fenyegetés tényét, Hung hívei már el is foglalták Nanking városát, ahol a „második megváltó” megalapította a Mennyei Királyságot, felépíttette magának a Mennyei Palotá és egy igencsak kommunizmusra hajazó rendszert alakított ki. Itt nem volt magántulajdon, mindenki egyszerre volt katona és földműves. A lázadás iszonyúan véres, totális háborúba torkollt a császárral, aki végül francia és brit segítséggel tudott csak diadalmaskodni.
Az Index szerint a háborúban több száz várost teljes lakosságát kiirtották és porig rombolták azokat: a feljegyzésekben olyanokat is lehetett olvasni, hogy Kuangtung tartományban egymillió embert végeztek ki csak azért, mert azt a dialektust beszélték, amit a császár serege a lázadókéval azonosított. Másfél évtizeddel a harc kirobbanása után, amikor a helyzet már nagyon rosszul nézett ki a lázadók számára, Hung öngyilkos lett. Rendszere azonban nem veszett el teljesen: egy évszázaddal később Mao Ce-tung kínai államkommunizmusa némileg példaként tekintett a Mennyei Királyságra.