A klímaváltozás és az emberi beavatkozások keményen sújtják a Balaton élővilágát (is), miközben magában a vízben egyre több az olyan lény, amely károsan hat a tó ökológiájára, őshonos élővilágára. Az ember által behurcolt idegenhonos fajokról van szó, számos állat és növény, amelyek invázióssá válva teljesen megváltoztathatják a Balatont, mint élő egységet.
A jövevények többek között új kórokozókat, élősködőket terjeszthetnek, konkurenciát jelentenek a táplálékszerzésben, elfoglalják az élőhelyeket, és predációval veszélyeztethetik az őshonos fajokat. Amennyiben pedig a körülmények optimálisak számukra, tömegesen elszaporodhatnak, özönszerűen lephetik el az adott élőhelyet, ezt nevezzük inváziónak.
A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézetének (BLKI) munkatársai régóta figyelmeztetnek az ilyen típusú veszélyekre – például itt –, és folyamatosan figyelemmel kísérik az idegenhonos fajok állapotát, terjedését. Az inváziós fajok közül a fekete törpeharcsa jelenti az egyik legnagyobb fenyegetést a Balaton élővilágára,
A kutatóintézet a közelmúltban tette közzé legújabb felmérésének eredményeit a balatoni törpeharcsákról, amiből kiderül, hogy létszámuk nagy mértékben növekszik, az őshonos halak visszaszorulása azonban egyelőre még nem tapasztalható. Az állomány kordában tartására is javaslatot tettek, a részletekről Dr. Czeglédi Istvánt, a BLKI tudományos munkatársát kérdeztük.
A klímaváltozás nagy nyertese
A fekete törpeharcsák Észak-Amerikában, az Egyesült Államokban és Mexikó északi területein őshonosak, tudatos telepítés révén kerültek Európába a XIX. század végén, Magyarországra 1980-ban Olaszországból. Őshazájukban viszonylag nagyra nőnek, a húsuk kifejezetten ízletes, ezért próbálták hazánkban is tenyészteni. Kár volt, mert az itthoni környezetben eredeti méretüknek csak mintegy felére nőttek, és ami még rosszabb, a halastavakból gyorsan kiszabadultak a természetes vizekbe.
Odakint pedig hamar feltalálták magukat, az állóvizekben és a folyókban is jól boldogultak, a fekete törpeharcsának ma már számtalan helyen alakult ki önfenntartó állománya, a faj azóta is sokasodik, terjed.
A legsikeresebb inváziós fajok közé tartozik, ráadásul a jövőben még nagyobb előnyre tehet szert: jól bírja ugyanis a klímaváltozás hatására melegedő, oxigénben szegényebbé váló vizet
– mondja a 24.hu-nak Czeglédi István.
A kutatók 2017-ben kezdtek el velük komolyabban foglalkozni, akkor még alig tudtak fekete törpeharcsát fogni a Balatonból, annyira kevés volt. Majd eltelt öt év, egy 2022-es felmérés alapján a parti régió fogásainak 20 százalékát adta ez a faj, magyarán öt halból egy fekete törpeharcsa volt. Létszámuk azóta is növekszik, terjedésüket pedig kifejezetten segítik a sorra épülő kikötők, amelyek a harcsák által preferált, hullámveréstől mentes élőhelyet biztosítanak.
Mindent megesznek
Sikerük titka a tág tűréshatár mellett a rendkívüli falánkság, és a „végtelen” étlapjuk: gyakorlatilag mindent megesznek, amit le tudnak nyelni a magoktól a vízi gerincteleneken át a halakig. Csapatostul fésülik át a part menti kövezéseket, nádasokat, és sorra szippantják fel a rovarlárvákat, rákokat, kagylókat, ikrákat, kisebb halakat stb.
Fentiek alapján a tudósok attól tartottak, hogy egyrészt a táplálkozásért folyó versenyben szorítják ki őshonos riválisaikat, másrészt a predáción keresztül tizedelik meg a tó élővilágát. Magyarul megeszik a többi állatot. Jelen kutatás kimutatta, hogy a törpeharcsák
A másik fontos tényező, az úgynevezett kompetíció (vagyis az erőforrásokért való versengés) egyelőre nem túl jelentős, legalábbis a vizsgálatba bevont két őshonos ragadozó, a sügér és a bodorka szemszögéből nézve. A sügér ugyanis a halak mellett elsősorban vízi makrogerincteleneket – szabad szemmel látható gerinctelenek, mint rovarlárva, csiga, rák, kagyló – fogyaszt nagyobb mennyiségben, míg a bodorka a gerinctelenek mellett növényi eredetű táplálékalkotókat is. A fekete törpeharcsák ugyan felszippantják ezeket is, de sokkal inkább előnyben részesítik a halat, a halikrát.
A biológus megjegyzi: az egyedszám további növekedésével a versengés is egyre komolyabb kihívást jelenthet majd.
Százával lehet az ivadékot meríteni
Mit tehetünk ellenük? Érdemben semmit, teljesen kiirtani őket képtelenség a tó mérete okán, miközben bevált recept sincs ellenük. Hogy el tudjuk képzelni a nagyságrendeket, a tudósok ezer varsát helyeztek el a Balatonban a felméréshez, és még ez a mennyiség is elenyésző az óriási víztömegben.
Reális hosszú távú cél egyedül az állomány ritkítása és alacsony szinten tartása lehet
– emeli ki Czeglédi István.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="2338" width="3507" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
Ebben pedig komoly szerep hárul a horgászokra, akik már eddig sem dobták vissza a kifogott törpeharcsákat, újabban pedig már nemcsak szabad, de kifejezetten ajánlott a part mentén úszó, úgynevezett ivadékfelhőket merítőhálóval kiemelni. A kishalak ugyanis több száz egyedet számláló csoportokban járják a part menti vizeket – remek stratégia a ragadozók ellen –, egyetlen merítéssel akár 500–600 fekete törpeharcsától lehet megszabadítani a magyar tengert. Fontos azonban, hogy a művelet csak horgászok számára engedélyezett, mert biztos fajismeretet követel, nehogy értékes, őshonos fajok is áldozatul essenek.
Ennél többet jelenleg nem tehetünk, a kutatók is csupán annyit, hogy „várják az eredményeket”, és meglátjuk, mennyire hatékony a módszer.