Mobilfüggővé váltak az állatkerti gorillák

Rengeteg látogató mutogatja a mobilját az állatoknak, ami nincs jó hatással rájuk.

Kevés addiktívabb dolog van napjainkban, mint az okostelefonunk, melynek eredményeként több száz millió ember vált közösségimédia-függővé globálisan. A kütyünknek való kiszolgáltatottság azonban úgy tűnik, nemcsak az embereket érinti, hanem egyes állatokat is – írja a Wall Street Journal.

Az állatkerti egyedeknek gyakran mutogatnak a látogatók fotókat, vagy videókat, és mint a lap beszámolójából kiderült, egyeseknél ez konkrét függőség kialakulásához vezetett. Különösen igaz ez a gorillákra – akiknek 96 százalékban ugyanolyan a DNS-ük, mint nekünk. Emiatt számos észak-amerikai állatkert elkezdte korlátozni a gorillák képernyőidejét, a látogatók segítségét kérve.

Torontóban például olyan táblákat helyeztek ki, amelyek arra szólítják fel a látogatókat, hogy ne mutogassák okostelefonjukat az állatoknak, azok ugyanis sok esetben megváltoztatták az állatok viselkedését.

A legtöbb helyen elfogadták ezt a látogatók, azonban a San Diego-i Állatkertben, ahol szinte napi szinten fordulnak meg online tartalomgyártók, hogy közös videókat készítsenek az állatokkal, a kérés süket fülekre talált. Többen úgy vélekedtek, hogy fontos élményektől fosztja meg őket ez a kérés, és attól tartanak, kitilthatják őket az állatkertből, teszi hozzá a Futurism.

Beth Armstrong természetvédő szerint márpedig fontos lenne, hogy az emberek megértsék, milyen káros hatással lehet az állatokra, ha ilyen zavaró emberi technológiával árasztják el az állatokat. Azt ugyanis már több gondozó is jelezte, hogy a gorillák szinte produkálták magukat annak reményében, hogy némi képernyőidővel díjazzák őket. A természetvédő ezért azt tanácsolja, hogy inkább tegyük le a mobilunkat, és tapasztaljuk meg, milyen csodásak ezek az állatok, ha nem vonjuk el a figyelmüket.

Kapcsolódó
Megborította az őzek szexuális életét a hőség
Az őzek párzási időszaka már rég elkezdődött, a nagy meleg miatt viszont alig mozog a vad.