A Magyar Homeopata Orvosi Egyesület kapta az idei Laposföld-díját

A korábbi győztesek közt ott van Gődény György és Bagdy Emőke is. Idén a Mi Hazánk mozgalmat és Schóbert Norbertet is jelölték.

A Szkeptikus Társaság idén is kiosztotta a Laposföld-díjat, melyet a társadalmi szinten legkárosabb álhírterjesztő, áltudományos vagy tudományellenes tevékenységért ítélnek oda minden évben. Tavaly Bagdy Emőke „vitte haza” a díjat, az első 2021-es díjat pedig Gődény Györgynek és az Orvosok a tisztánlátásért szervezet vezetőinek ítéltek oda.

Az idei elismerést a Magyar Homeopata Orvosi Egyesület kapta, az indoklás szerint azért, mert orvosokat tömörítő civil szervezetként, tagjai szakmai tekintélye által „hitelesítve” terjesztenek áltudományos nézeteket és alkalmaznak olyan gyógymódokat, amelyek igazoltan nem hatásosabbak a placebónál.

A Szkeptikus Társaság 13 jelöltet fogadott el, akik közül a közönségszavazás alapján 5-en kerültek a döntőbe. Ott volt még a döntőben: