Sátáni állatot fedeztek fel Dél-Amerikában

Még csak most szereztek tudomás létezéséről, de máris kihalhat ez az új faj.

Két új tarantulafajt fedeztek fel a dél-amerikai Ecuadorban – írja az IFLScience. Bár ezeket a pókokat még csak most ismertük meg, a szakértők szerint hamarosan el is veszíthetjük őket, ugyanis több tényező is veszélyezteti állományukat.

Az első fajt az ország nyugati részén találták meg, az Andok egyik erdejében. A korábban ismeretlen ízeltlábúnak a Psalmopoeus chronoarachne nevet adták, amelynek második tagja a görög „idő” és „pók” szavakból áll, ezzel is érzékeltetve, hogy ezek az állatok hamarosan eltűnhetnek. A P. chronoarachne populációt leginkább a helyi bányászát és mezőgazdaság veszélyezteti, mivel ezek elveszik természetes előhelyeiket.

Peñaherrera-R. / León-E. / Zookeys

A másik fajra egy San José de Alluriquín nevű városban található bambuszkerítésen bukkantak rá, és Psalmopoeus satanas névre keresztelték. Ennek második tagja a latin „sátán” szó, amely az állat ingerlékeny és agresszív természetére utal. A kutatók új tanulmányukban azt írták, rossz vérmérséklete és az időnkénti támadások ellenére nagyon megkedvelték ezt a pókot.

A P. satanas hasonló kihívásokkal néz szembe, mint előbb említett rokona, ugyanis élőhelyeit veszélyezteti a városiasodás és a mezőgazdaság.

Peñaherrera-R. / León-E. / Zookeys

A szakértők úgy vélik, hogy a két új fajra az élőhely vesztés mellett az illegális állatkereskedelem is hatással lehet, ezért az államnak és a természetvédelmi szervezeteknek is fel kell lépniük megóvásukért. A kutatók továbbá kiemelték, érdemes felkészülni arra, hogy ezek a pókok eltűnhetnek, hiányuknak pedig súlyos következményei is lehetnek, ugyanis fontos szerepet tölthetnek be az ökoszisztémájukban.

Kapcsolódó
Szinte láthatatlan állatot fedeztek fel Ázsiában
Mindössze két példányt sikerült csak észrevenniük.