A brit férfiak harmada nyitott arra, hogy több felesége legyen

A nők sokkal kevésbé voltak nyitottak arra, hogy több férjük legyen.

Egy új, brit férfiak körében végzett felmérés szerint minden harmadik férfi nyitott arra, hogy egynél több felesége vagy hosszú távú barátnője legyen – írja az IFLScience.

A Swansea Egyetem kutatói által készített tanulmányban 147 férfit és 246 nőt kérdeztek meg arról, hogy nyitottak lennének-e a poligám házasság gondolatára, amennyiben az legális és konszenzusos lenne. Az ötlet vegyes sikert aratott: a férfiak 30 százaléka nyitott lenne egy ilyen párkapcsolati viszony felé, míg a nőknél sokkal alacsonyabb az arány, csupán 11 százalék.

A résztvevőket nemek szerint arról is megkérdezték, hogy hajlandók lennének-e olyan kapcsolatban részt venni, ahol egy férfi több nővel él együtt, és persze ugyanezt fordítva is. Itt is a férfiak bizonyultak nyitottabbnak: 4 százalékkal több férfi egyezett volna bele a többnejűségbe, mint fordított esetben a nők.

A poligámia persze nem új keletű dolog, egy friss tanulmány szerint már a bronzkori családokban is jelen volt, miközben a világ számos kultúrájában ma is gyakorolják.

Andrew Thomas, a kutatás vezető szerzője szerint az elmúlt években a nyugati kultúrában is egyre számottevőbb trenddé vált a fiatalok körében a partnerek megosztása. A tanulmány elmondása szerint rámutatott, hogy az emberek kis része nyitott az ilyen kapcsolatokra, még az Egyesült Királyságban is, ahol az ilyesfajta házasságok tiltottak.