Mutatjuk, mikor áll el az eső

Nyugat, délnyugat felől folyamatosan érkeznek az újabb csapadéktömbök.

Továbbra is egy mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, nyugat, délnyugat felől folyamatosan érkeznek az újabb csapadéktömbök hazánk térsége fölé. Péntek délután azonban dél felől átmenetileg egyre több helyen csökken a csapékhajlam, és

pénteken késő estére országszerte megszűnik az esőzés

– írja a Kiderül.hu.

Nem tart azonban sokáig a csapadékszünet, mert szombaton a reggeli órákban egy hidegfront hatására nyugat felől ismét egyre több helyen kell esőre, havas esőre, havazásra számítani, sőt szombat délután az Alföldön akár az ég is megdördülhet. Szombat délután a hidegfront átvonulásával nyugat felől fokozatosan megszűnik a folyamatos csapadékhullás, ezt követően már csak helyenként fordulhatnak elő hózáporok.

Szombaton az északnyugati, északi szelet többfelé erős, az Észak-Dunántúlon néhol viharos lökések kísérik, a hajnali -1, +8 fokról -1 és +15 fok közé emelkedik a hőmérséklet. Vasárnap nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, általában több órára kisüt a nap. Erősen felhős körzetek főleg egy keleti összeáramlási zóna mentén lehetnek, helyenként előfordul hózápor. Az északnyugati szelet élénk, az Észak-Dunántúlon sokfelé erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5, 0 fok között várható, de szélcsendes fagyzugokban ennél hidegebb lehet. Kora délutánra -2 és +3 fok közé emelkedik a hőmérséklet.