Kiderült, miért fekete ennek a folyónak a vize

A Ruki vize négyszer több szerves szénvegyületet tartalmaz, mint a Kongó folyó.

A világ egyik legsötétebb folyója a Kongói Demokratikus Köztársaságban található Ruki – állapította meg a zürichi Műszaki Egyetem által vezetett nemzetközi kutatócsoport.

A Limnology and Oceanography című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a Ruki vize azért olyan sötét, mert medrének enyhe lejtése miatt alig hordoz üledéket, viszont nagy mennyiségű oldott szerves anyag található benne.

Az MTI által szemlézett közlemény szerint könnyen lehet, hogy a Ruki a világ legsötétebb folyója. Vize négyszer több szerves szénvegyületet tartalmaz, mint a Kongó folyó, és másfélszer többet, mint az Amazonas mellékfolyója, a Rio Negro.

A kutatók szerint a széntartalmú anyagok főként az esővízzel kerülnek a folyóba, a dzsungelt áztató eső ugyanis az elhalt növényzetből szerves vegyületeket old ki. A folyó az esős évszakban el is árasztja az erdőt. A víz ilyenkor gyakran hetekig derékmagasságban áll az erdőben, és csak nagyon lassan folyik el. Ez a folyamat szintén szerves anyagokkal gazdagítja a folyó vizét.

Travis Drake, az ETH Zürich kutatója szerint a Ruki tulajdonképpen „dzsungel tea”.

Az egy kilométer széles Ruki a Kongóba torkollik. Vízgyűjtő területét, amely négyszer akkora mint Svájc, érintetlen mélyföldi esőerdő borítja. A folyó mentén nagy tőzeglápok húzódnak, amelyek az elpusztult, de le nem bomlott növényi anyagok miatt jelentős szén-dioxid-elnyelők.

A Ruki szezonális vízszintadatait az 1930-as évek óta jegyzik fel, de mindeddig nem készült róla tudományos kutatás, így a víz kémiai összetételét is először elemezték a svájci vezetésű tanulmányban.