Minden idők legnagyobb cápájának fogára bukkant egy kisfiú

A szakértők szerint a lelet több millió éves.

Több millió éves cápafogat talált egy kisfiú Angliában, amely feltehetőleg a valaha élt legnagyobb cápáé lehetett – írja a BBC. A nagyjából 10 centiméter hosszú lelet a szakértők szerint igazi ritkaságnak számít.

Az Essexi Vadvédelmi Alap munkatársai úgy vélik, a gigantikus fog legalább 3,6 millió, de akár 20 millió éves is lehet.

A maradvány egy megalodonhoz, másnéven óriásfogú cápához tartozhatott, amely minden idők legnagyobb ismert cápafaja.

A hatalmas hal pontos méretéről vitatkozik a tudományos világ, egyes fog fosszíliák alapján 16-18 méter hosszúságúra becsülik, más vélemények szerint akár 24 méter hosszú példányok is létezhettek, tömegük pedig a 45 tonnát is meghaladhatta. Jelenlegi tudomásunk szerint a gigantikus ragadozónak akkor szája volt, hogy gond nélkül be tudott volna kapni egy embert egyben.

A fogat felfedező 13 éves Ben elmondta, ha felnő, őslénykutató szeretne lenni.

Kapcsolódó
Ez volt minden idők legnagyobb cápája
Háromszor hosszabb volt egy fehércápánál és simán lenyelt volna egyben egy embert.