Nem áll meg a párhuzam ’56 és Ukrajna között

Az Ukrajnát ért orosz támadás kapcsán többször állították már párhuzamba a történéseket az 1956-os Magyarország elleni szovjet agresszióval. Szélesebb körű szaktudás nélkül a történelmi eseményeket teljesen érthető módon érzelmi alapon közelítjük, így pedig valóban feltűnő a hasonlóság: a szabadságot, önrendelkezést kereső államot a szomszédos nagyhatalom erővel, vér és pusztítás árán is a saját érdekszférájába kényszeríti.

Hogy mennyire áll meg ez a párhuzam, arról Rainer M. János Széchenyi-díjas történész professzor beszélt a Nagy Imre Emlékház szervezésében megtartott online előadásában. Rögtön az elején kifejtette, hogy az 1956-os magyarországi és a mostani ukrajnai történések kapcsán párhuzamról nem lehet beszélni, a párhuzam ugyanis két egyenrangú jelenség konstatálása: „erről nem lehet szó, összehasonlításról azonban igen”.

Vagyis a különbségekről és a hasonlóságokról. A professzor előbbiekkel kezdte szavai szerint inkább hangos gondolkodását, mintsem definíció szerint vett előadását.

A különbségek

A történeti tapasztalat: 1956-ról sok évtizede keletkezett és azóta sokszor átbeszélt, értékelt és átértékelt tapasztalatunk van nekünk és a világnak, ami viszont Ukrajnában történik, az a legnagyobb mértékben jelen idejű tapasztalat. Meghatározza a hétköznapjainkat, ami ’56 emlékezetéről ma már nem mondható el.

A történeti idő: a két esemény teljesen más világpolitikai és geopolitikai helyzetben zajlott le. Annak idején, 1956-ban a világot két nagy szemben álló tömb, a Szovjetunió vezette úgynevezett szocialista tábor és a Nyugat szembenállása határozta meg. Úgy tűnt, 1989 után egypólusú világrendszer alakul ki, majd mégis inkább multipolaritásról szoktak beszélni. A geopolitikai helyzet különbsége pedig a hidegháború: az ’56-os magyar forradalom a hidegháború körülményei között játszódott egy kétpólusú világrendszerben, ma erről nem beszélhetünk.

Az események tere: Ukrajna területe 603 ezer négyzetkilométer, több mint hatszor nagyobb Magyarországnál, lakossága 44 millió fő. Az 1956-os Magyarországot 10 millióan lakták, itt majdnem négy és félszeres a különbség. Ez az óriási térbeli különbség egész más dimenziókat ad annak, amit átélünk.

A médiaadottságok, azaz ahogy a jelen idejű tapasztalatot annak idején megszerezték az emberek Magyarországon, és ahogy ma megszerezzük ezeket az ismereteket arról, ami Ukrajnában történik. Az ’50-es évek közepe egy médiakorszak nyitánya volt, de alapjában véve az írott sajtó, legfeljebb a rádióadások határozták meg, és mindegyik bizonyos késéssel követte az eseményeket. Most viszont szinte abban a pillanatban, ahogy történik valami, azonnal mozgó- és hangoskép áll rendelkezésre az interneten.

A konfliktus. Egyrészt egész más a helyzetünk, mert míg 1956-ban a konfliktus itt játszódott le, a mi országunkban, addig most ugyan félelmetesen közel van, de mégsem itt. A másik alapvető különbség a Nyugat viszonyulása. Annak idején a Nyugat az ebéd utáni szunyókáláshoz hasonlított, ami a cselekvést illeti – ma a Nyugat cselekvő részese a konfliktusnak, a rendelkezésére álló és megítélése szerint alkalmas eszközökkel igyekszik részt venni, segíteni az egyik felet, az agresszió áldozatává vált Ukrajnát.

Harmadszor pedig a hazánk helyzetét eldöntő moszkvai döntéshozatalban óriási szerepet játszott az akkori szovjet belpolitika, amelyet még mindig a Sztálin halála utáni belső hatalmi harc határozott meg. Ma egyelőre semmi nyoma annak, hogy az orosz belpolitika bármilyen módon jelen lenne – nem biztos, hogy ez így is marad, de egyelőre ezt látjuk.

1956-ban többszörös válság volt. A magyar forradalommal szinte egyidejűleg a szuezi háború kötötte le a világ figyelmének egy részét, most ilyen vetélytársa az ukrán válságnak nincs.

Végül Kína szerepe. 1956-ban az ázsiai ország épphogy bejelentkezett a világpolitika főszereplői közé, akkor csak arra tartott igényt, hogy a szovjetekkel egyenrangú vezetője legyen a keleti tömbnek. A magyar ügyben elfoglalt álláspontja mégis fontos szerepet játszott: támogatta, sőt ösztönözte a Szovjetuniót a fegyveres intervencióra. Ma Kína magatartása ettől eltér: óvatos, a háttérben marad, és igyekszik elkerülni az éles állásfoglalást.

A hasonlóságok

Ami a hasonlóságokat illeti, ezeket természetesen csak bizonyos megszorításokkal lehet lajstromba venni: hasonlóságok, de eltérésekkel – fogalmazott Rainer M. János.

Civilizációs eltérés. A konfliktus mindkét esetben Nyugat és Kelet közti választásról szólt/szól. Az ’56-os Magyarország azzal, hogy a szovjet típusú rendszer lebontását és egy demokratikus harmadik utas berendezkedést tűzött ki célul, ki akart lépni a rá kényszerített keleti tömbből. Ukrajna hasonlóval próbálkozott az orosz fegyveres intervenció előtt. A párhuzam azonban nem teljesen állja meg a helyét, mivel a legtöbb történeti elemzés megegyezik abban, hogy hazánk történeti hagyományainál fogva a Nyugathoz tartozott, míg Ukrajna a keleti, ortodox civilizáció része.

Itt tehát nem arról van szó, hogy a keletbe kényszerített entitás szeretne visszaintegrálódni, hanem egy keleti civilizációs térbe tartozó ország próbálna váltani.

Orosz/szovjet befolyási övezet. Magyarországot 1956-ban jogosan sorolták oda, 2022-ben azonban, Ukrajna esetében ez már nem ennyire egyértelmű – a Nyugat elkötelezettsége, véleménye, cselekedetei arra utalnak, hogy kész bizonyos fokig befogadni az országot. A befolyási zóna egyik fő megjelenési formája a katonai biztonsági dimenzió, és ebben az esetben viszont valószínűleg még ma is hajlamos az egész világ Ukrajnát az Oroszországi Föderáció befolyási zónájába sorolni.

A fegyveres összecsapás jellege ugyanakkor számottevően különbözik. Ukrajnában egy politikai központ vezérelte reguláris hadsereg vette fel a harcot az orosz agresszióval szemben – Magyarországon ez nem volt elmondható, itt a fegyveres összecsapás fő hordozói a civil felkelők voltak. Irreguláris erők Ukrajnában is vannak, de tevékenységüket egy nagy lélekszámú ország jelentős, és viszonylag jól felszerelt haderejének támogatásával végzik.

A világméretű összecsapás perspektívája. Mindkettőre igaz, de az esélyben nagy különbség látszik: Magyarországon ez a veszély – mint később kiderült – lényegében nem állt fenn, míg ma a jelek alapján sokkal fenyegetőbb.

Az érintett társadalmak reakciója. A társadalmak szemben álltak/állnak az agresszorral, és egyelőre nyitott kérdés, miként alakul ennek a tevőleges ukrán ellenállásnak a sorsa. Magyarországon sem napokban volt mérhető, mert a fegyveres harc leverése után a magyar társadalom még jó két hónapig élt például a sztrájk eszközével. Mindkét esetben volt/van politikai központ, amely koordinálja az ellenállást (1956. november 4-e után itthon a munkástanácsok).

Társadalmi következmények: embertömegek menekülése, esetleg emigrációja. Magyarország elvesztette lakosságának két százalékát, azt viszont senki nem tudja, mi lesz a végső mérlege a már most milliós ukrán menekülési hullámnak.

Hadtörténeti vagy katonapolitikai hasonlóságok, főként a támadó hadsereg nehézségei. ’56-ban az óriási tapasztalatokkal rendelkező szovjet hadsereg is bajba tudott kerülni egy olyan országban, ahol a műveleteit senki nem támogatta. Nagyon hasonlónak tűnik a helyzet ma Ukrajnában is, de felvetődnek emellett egy európai nagyvárosban folytatott harc nehézségei is: ez nem a Közel-Kelet és még csak nem is Csecsenföld, ahol egyszerűen szétlőttek városokat. Európai nagyvárosban, egyidejű médiajelenléttel egy II. világháborús városostrom olyan világbotrány, ami párját ritkítja.

Ugyan a különbségek között szerepelt, de van egy hasonlósági dimenziója is: az információhiány. A magyar forradalom és szabadságharc idején több nap késéssel és szegényes részletekben tájékozódhatott a világ arról, mi is történik Budapesten, és egy sor helyszín, esemény vonatkozásában ma sem tudjuk, hogy mi történik. A felek tájékoztatáspolitikáját a hadi helyzet határozza meg, a prioritások között nem szerepel a kiegyensúlyozottság és a teljesség igénye. Számukra a propaganda, az irányított információ vagy éppenséggel az információhiány teszi olykor a legjobb szolgálatot.

Végezetül pedig a hidegháborús kontextust bár a különbségek között már említettük, de a hasonlóságok közé is befér. 1956 a hidegháború közepe volt, amibe már enyhülési jelenségek is vegyültek. 2022. február 24-éig azonban legfeljebb hidegháborús hangulatokról lehetett beszélni, de semmilyen nemzetközi válság nem idézett elő olyan tartós jelenséget, amit a XX. század közepének mintájára hidegháborúnak nevezhettünk volna. 2022 viszont lehetséges, hogy egy új hidegháború kezdete.