Megmentett egy nyulat a tűztől, most a kölykök megölésével vádolják

A férfi élete kockáztatásával megmentett egy nyulat a tűzhaláltól, de egyesek szerint rosszul tette: lehet, hogy épp kölykeiért ment volna vissza.
Kapcsolódó cikkek

Napok óta megfékezhetetlen erdőtűz pusztít Kaliforniában, ez az állam történetének ötödik legsúlyosabb ilyen jellegű természeti csapása, az elnök katasztrófa sújtotta területnek nyilvánította Kaliforniát.

A hétköznapi hősök pedig az internet népének köszönhetően hamar világszerte ismertek lesznek, mint a hűtőszerelőként dolgozó Oscar Gonzalez, aki kimentett a tűzből egy nyulat. Igen, egy nyulat. Épp az autópályán haladt, mellette mindenhol tűz pusztított, ekkor vette észre a tapsifülest, amelyik pánikszerűen rohant a tűz elől.

Ünnepelték és nekiestek

Oscar azonnal kiugrott a kocsiból, és bár a nyúl majdnem öngyilkosságot követett el az ijedtségtől, végül mégis szinte hagyta magát megfogni.

A nyuszi megmenekült, Oscart pedig a többség hősként ünnepli, főleg miután tudatta a nagyvilággal, percekkel később egy újabb nyuszit is megmentett, de az már nem látszik a videón.

Abszolút kisebbségben maradt, de azonnal hallatta hangját a másik tábor is, amely szerint a férfi őrült, hogy életét kockáztatta egy nyúlért, illetve mekkora gyökér, hogy felbukkanásával, kiabálásával megzavarta és hajszál híján a tűzbe kergette az állatot.

Lehet, épp a kölykeit mentette volna

Később egyesek újabb váddal álltak elő, amely megkérdőjelezi Oscar hősiességét, mert ugyan nem tudatosan, de egy nagyobb tragédia előidézője volt. Jelesül: a nyúl nem bolond, hogy csak úgy a tűzbe rohanjon, erre biztosan oka volt: kölykeit akarta kimenteni a lángoló erdőből. Ha ez így van, akkor bizony az anya eltávolításával Oscar egy alomnyi kisnyúl pusztulását okozta.

Másrészt a képek alapján egy olyan helyi őshonos fajról van szó, ami kiválóan alkalmazkodott a gyakori erdőtüzekhez is, tudományos kutatások igazolják, hogy képes az üregében túlélni a hasonló eseményeket.

Ezek alapján pedig mind Oscar, mind az őt hősként éltető közönség beleesett egy gyakori csapdába: feleslegesen, sőt az állatok számára káros módon antropomorfizálják a természetben előállt helyzeteket. A férfi közbelépése nélkül sem lett volna semmi baj, sőt ha a kisnyulak tényleg megmentőként várták az anyjukat, emiatt nagy valószínűséggel elpusztultak.

Hozzá kell tenni azt is, hogy a témában megszólaló tudósok szerint bizonyos helyzetben igenis hasznos a kutyaszorítóba került egyedek megmentése. Ráadásul míg patkányok esetén bizonyított, hogy tűz esetén kimentik kicsinyeiket, addig nyulakról nincs ilyen információ.

(Kiemelt kép: RINGO CHIU / AFP)