Az Alan Jamieson, a Newcastle Egyetem kutatója által vezetett vizsgálat felfedte, hogy az ember által előállított anyagok a Föld legeldugottabb pontjait is elérték.
A szakértők a csendes-óceáni Mariana- és Kermadec-ároknál élő felemáslábú rákoktól (Amphipoda) gyűjtöttek be mintákat. Bár mindkét árok több mint 10 kilométer mély, a tudósok így is felfedezték az élőlények zsírszövetében a tartósan megmaradó szerves szennyező anyagok (POP-ok) nyomait. A POP-ok közé többek közt olyan anyagok is tartoznak, melyeket elektromos szigetelők és égésgátlók előállításához használnak.
Jamieson szerint sokan még mindig úgy gondolják, hogy az óceánok mélye továbbra is az az ősi birodalom, amely biztonságban van az emberektől. A legújabb kutatások azonban nem ezt bizonyítják.
Valójában azon amphipodák, melyekből mintát vettünk; a Szuruga-öbölben, a Csendes-óceán északnyugati részének egyik legszennyezettebb ipari zónájában mértekhez hasonló szennyezettségi szintet tartalmaztak
– állapította meg a szakértő.
Az 1930-as évektől kezdődően az 1970-es évekig – amikor végül az egyik legveszélyesebb POP-csoport, a poliklórozott bifenilek használatát betiltották – az érintett régióban 1,3 millió tonna veszélyes anyagot állítottak elő. Az ipari balesetek és a tárolók szivárgása során rengeteg anyag került a környezetbe, és mivel a POP-ok természetes módon nem bomlanak le, évtizedeken keresztül halmozódtak.
A kutatók szerint a szennyezők elsüllyedő műanyagtörmelékekkel és állati tetemekkel kerülhettek az óceán legmélyebb pontjaira. Mivel a felemáslábú rákok és egyéb helyi élőlények sokszor fogyasztanak a nagyobb dögök húsából, a POP-ok a szervezetükbe is bekerültek.
Mivel az anyagok felhalmozódnak a táplálékláncon keresztül, mire elérnek az óceánok mélyén mozgó élőlényekhez, már sokkal magasabb lehet a koncentrációjuk, mint a felszínen. Ez pedig azt jelenti, hogy hiába van rejtve a szemünk elől ez a titokzatos világ, a mélység sokkal szorosabb kapcsolatban áll a felszínnel, mint ahogy eddig hittük.