Egy szó kellett volna az atomháborúhoz

A hidegháború során többször is kialakult “éles helyzet”, ám hogy a szuperhatalmak tényleg a III. világháború szélére sodorják a világot, az a kubai rakétaválságként ismert konfliktus idején történt. Tényleg csak a szovjet és amerikai vezetők józan belátásán múlt, hogy egyikük sem nyomta meg azt a bizonyos gombot.

Kuba, a kellemetlen kis szomszéd

Kuba olyan kényelmetlenül közel fekszik az Egyesült Államokhoz, hogy az amerikaiak mindig is árgus szemmel figyelték a szigetországban zajló eseményeket. És nem csak figyelték. Az úgynevezett Plakk Niyalatkozat értelmében az USA-nak joga volt beavatkozni Kuba belügyeibe, ha annak “függetlensége és stabilitása érdekében” úgy látta jónak.

Ezt ugyan 1934-ben visszavonták, de Kuba továbbra is Amerika “Achilles-sarka” maradt. Fidel Castro hatalomra jutása pedig bebizonyította, a félelmek nem voltak alaptalanok. Miután az új rezsim egyre mélyebb kapcsolatokat alakított ki a Szovjetunióval, az országon belül pedig megindult a szocialista rendszer kiépítése.

Az USA megszakította politikai kapcsolatait szomszédjával, és Kennedy elnök a beavatkozás mellett döntött. No, nem amerikai katonák partraszállásáról volt szó, hanem 1961. áprilisában kiképzett, felfegyverzett kubai emigránsokat küldtek Castro megdöntésére. Ez volt a csúfos kudarccal végződött invázió a Disznó-öbölben.

Atomrakéták a szomszédban

A szovjet-amerikai kapcsolatok ezzel ismét mélypontra értek, Hruscsov pedig nagyon szívesen segített karibi barátjának országa védelmében. Az Anadir-hadművelet során 1962 nyarán rakétákat és több ezer katonát szállítottak Kubába, októberig el akarták érni a 60 ezres létszámot. Egy részük tarka ruhában, agrártanácsadónak álcázva érkezett, október közepére már mintegy 40 ezren voltak.

A szovjet vezetés Kennedyt befolyásolható, tapasztalatlan, gyenge politikusnak tartotta, ezért elérkezettnek látta az időt, hogy atomfegyvereket telepítsen ellenfele közvetlen szomszédságába.

Hazárdjáték volt ez Hruscsov részéről, de ha a szovjet érdekeket nézzük, nem több, mint válaszlépés. Washington Nagy-Britanniában és Törökországban elhelyezett arzenáljával szintén képes lett volna komoly csapást mérni az oroszokra.

Az amerikaiak figyelmét természetesen nem kerülte el a készülődés, de Kennedy sokáig tényleg úgy volt vele, az egész tényleg csak Kuba védelmét szolgálja. Augusztus vége felé egyre nyilvánvalóbb volt, hogy Castro készül valamire, a CIA pedig szeptember 27-én kapott hírt róla, hogy Kuba nukleáris töltetekkel rendelkezik.

Október 14-én pedig a kémrepülők olyan felvételeket hoztak, amelyeken már az atomtölteteket célba juttatni képes föld-levegő rakéták is láthatók.

Háború vagy béke?

Mindenkit kivert a frász, kezdetét vette a hidegháború legforróbb két hete. Az első héten az amerikaiak titokban tartották felfedezésüket, a folyamatosan érkező információkat a CIA szigorúan titkos irodájában, Ford használtautó-szalonja felett elemezték ki. Vérfagyasztó, hogy miközben a vásárlók autókon alkudoztak, a család jövőjét tervezték az új járgánnyal, szó szerint a fejük felett épp arról ment a vita, kirobbantsák-e az atomháborút, vagy sem?

Világossá vált, hogy Kubában legkevesebb négy rakétasiló áll készenlétben, ami olyan hátrány Amerikára nézve, amit a Mexikói-öböl környékén mozgósított csapatokkal nem lehetett kiegyenlíteni. A CIA és a hadsereg több vezetője napokig győzködte az elnököt, hogy indítson inváziót, vagy megelőző légicsapást a Szovjetunió és Kuba ellen. Kennedy viszont a békés utat kereste.

Pedig már az asztalán feküdt a nagy bejelentés szövege:

Ezen a reggelen vonakodva ugyan, de megparancsoltam a fegyveres erőknek, hogy indítsanak támadást és pusztítsák el a kubai nukleáris fegyvereket.

A nyilvánosság segített

Végül október 21-én tájékoztatta szövetségeseit, másnap pedig az egész világot tájékoztatta a kialakult helyzetről. Ezzel egy időben pedig az amerikai haditengerészet blokádot vont Kuba köré. A közvélemény feszülten figyelt, hiszen mindenki számára világos volt, hogy a blokád szovjet megsértése kirobbantja a háborút.

A patthelyzetet a nyilvánosság oldotta fel, a kér szuperhatalom párbeszédre kényszerült. Október 26-án a szovjetek felajánlották, hogy lebontják a Kubában kiépített rakétaállásokat, amennyiben az Egyesült Államok garantálja, hogy nem próbálja megváltoztatni az ország szocialista berendezkedését.

Másnap Hruscsov egy második ajánlatot is küldött, melyben már a Törökországban fenntartott amerikai rakétabázisok megszüntetését is követelte. Amerika végül elfogadta mindkét szovjet ajánlatot, és október 28-án Hruscsov bejelentette a rakéták hazaszállítását.