Többször megcsonkították a Szent Jobbot

István királyt halála után az általa alapított fehérvári bazilikában temették el 1038-ben, a csodák már ekkor megkezdődtek. Sírjánál sokan gyógyultak kínzó betegségükből, éjjelente sűrűn hallották angyalok énekét, és még sűrűbben szállongott a templom hajóiban a “legkellemesebb illat édessége” – írta Hartvik püspök a XII. század elején.

A szentté avatási ceremónia részeként, 1083-ban a sírt fel akarták nyitni, de addig nem tudták, míg László király véget nem vetett a testvérviszálynak, vagyis ki nem engedte a börtönből trónkövetelő unokaöccsét, Salamont. Amikor pedig a koporsót felnyitották:

az édes illat oly hévsége árasztott el minden jelenlevőt, hogy azt hitték, az Úr paradicsomi gyönyöreinek közepébe ragadtattak. Maga a koporsó színültig volt kissé vöröslő, szinte olajjal kevert vízzel; benne mint olvasztott balzsamban nyugodtak a drága csontok; ezeket a legtisztább gyolcsba gyűjtötték, s a gyűrűt, mely a boldog férfi jobb kezére volt húzva, a folyadékban sokáig keresték.

A hiányzó kar

Hiába kezdték el kimerni a “vizet, annak szintje nem csökkent, a gyűrű nem lett meg. A templom egyik távoli sarkában viszont egy Mercurius nevű szerzeteshez fehér ruhás ifjú lépett, és egy összecsavart szövetet adott át neki, mondván, ha eljön az idő, fedje fel.

A szent szolgálat végeztével a szerzetes az épület sarkában a szövetet kibontotta, s elsápadt, hogy Isten emberének ép kezét, rajta a csodás mívű gyűrűvel meglátta; anélkül hogy tudtak volna róla, magával vitte a monostorba, melynek igazgatása reá volt bízva, s várva várt az ifjú által Krisztustól megjövendölt időre. Itt a földbe rejtett kincset sokáig eltökélten egyedül vigyázta és őrizte…

Aztán, amikor a megjövendölt idő elérkezett, felfedte titkát. És valóban, az István halála utáni zavaros időkben kiemelték eredeti helyéről a testet, és a bazilika alatt lévő sírkamrában rejtették el. Az épen maradt jobbot pedig a bazilika kincstárába vitték, amelynek őre egy Merkur nevű férfi volt, aki az ereklyét bihari birtokán rejtette el. Mikor László király ezt megtudta, megbocsátott a “tolvajnak” és a Szent Jobb “őrzésének” helyén apátságot alapított – a körülötte kialakult mezőváros neve Szentjobb, a mai Románia területén található.

Erős férfikéz

A ma díszes ereklyetartóban őrzött Szent Jobbról modern vizsgálatok bizonyították, hogy természetes módon mumifikálódott, 900-1000 éves, erős férfikéz, amely a kiszáradás során szorulhatott félig ökölbe. Valószínűleg annak köszönheti épségét, hogy ez volt a halott legmagasabban lévő testrésze, így a kedvező mikroklíma tartósíthatta.

Szent István legendájában egy másik magyarázatot lelünk:

Méltán mentesült a rothadástól a boldog férfi jobbja, mert a kegyesség virágjától mindig újra kivirulva a szegényeket adományaival kifogyhatatlanul táplálta.

Többszöri csonkítás

A Szent Jobb Biharban maradt, az Aranybulla pedig törvényben rendelkezett tiszteletéről. Ekkor még a teljes jobb karról beszélünk, Szentjobb pecsétjén egy könyökben meghajlított kar látható.

Az első csonkítást Nagy Lajos király parancsára kellett elszenvednie. Feltehetően 1370-ben, a lengyel-magyar perszonálunió megkötésekor választották le a felkart és vitték Lengyelországba. Szokás volt ez akkoriban minden ereklyével. Az alkart Luxemburgi Zsigmond adományozta vejének és örökösének, Habsburg Albertnek.

A török betörések, háborúk zűrzavarában a Szent Jobb itthoni része eltűnt. Csak feltételezhető, hogy az ereklyét őrző szerzetesek igyekeztek menekíteni, kalandos úton valahogy a Raguzai Köztársaságban kötött ki. Az ottani domonkosok nagy tisztelettel őrizték, ám közben újabb csonkításokat kellett elszenvednie, és eltűnt róla a László királyék által még oly nagyon keresett gyűrű is.

Kétszer tért haza

Ami biztos, 1590-ben a Szent Jobb Raguzában, a mai Dubrovnikban volt, és egyre több zarándokot csábított. Már I. Lipót megpróbálta visszaszerezni 1684-ben, de csak száz évvel később, Mária Teréziának sikerült 1771-ben. Hálából adta át a város vezetése, mert a királynő pártfogása alá vette az oroszok által fenyegetett Raguzát.

István jobbja Májusban érkezett Bécsbe, a királynő személyesen is részt vett a méltó ünnep megszervezésében. Kilenc napra köztiszteletre helyezték ki a schönbrunni császári palota templomában, majd díszes kísérettel indították útnak Magyarországra – 1771. június 21-én érkezett Budára.

Mária Terézia a budai Angolkisasszonyokra bízta a jobbot, és ekkor rendelte ünnepnek augusztus 20-át, István szentté avatásának napját.

Később II. József rendeletére a keresztesek férfirendje őrizte, majd 1865-től az esztergomi főegyházmegye. Az 1900-as években ismét áthelyezték, a budai palota Zsigmond-kápolnájába, itt volt 1944-ig. Ekkor a koronázási ékszerekkel és a magyar állam kincseivel együtt nyugatra “menekítették”, az amerikai hadsereg jóvoltából került ismét haza az 1945. augusztus 20-ai körmenetre.

1950-től 21 évig Szent István Bazilika prépost plébánosának lakásán, egy falba épített páncélszekrényben őrizték, és csak évente egyszer, augusztus 20-án vitték át a bazilikába. Paskai László prímás erőfeszítései nyomán épült fel a rendszerváltáskor a Szent Jobb-kápolna, ahol Szent István jobbja a mai napig megtekinthető.

(Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs)