Egymillió dolláros ötlet: napelemet aszfalt helyett!

Teljesen ésszerű az ötlet, hogy napelemmel lássuk el az autóutakat.

A Kickstarter európai kistestvérén, az Indiegogon tarol az a pár, akik feltalálták a napelemet, amit autópályákon lehetne fehasználni. Az ötlet kézenfekvő, az autóutakat semmi másra nem használják, minthogy menjenek rajtuk, és folymatosan kivannak téve a napsütésnek.

A pár számításai szerint egy 20 négyzetméteres parkoló 5200 watt áramot tudna termelni optimális (napfényes) körülmények között, és kiszámolták azt is, hogy egy mélfördnyi autóútra telepített rendszer 500 család energiaszükségletét fedezné. Feltehetően ezért látott bennük fantáziát az amerikai energetikai minisztiérium, akik máris 100 ezer dollárral támogatták az amúgy igen költséges gyártási folyamat előrelendítését. 

Az Indiegogon egyébként nem csekély összeget, egymillió dollárt szeretnének összegyűjteni, jelenleg azonban ennek az összegnek csupán a hat százalékát, 62 ezer dollárt értek el. Nem kell azonban sajnálni őket, 20 napjuk van még arra, hogy támogatótkat szerezzenek, és mindannyiunk nagy örömére megvalósítsák a találmányukat. A támogatók az összegtől függően ajándékokat kapnak a családtól, például Solar Roadways-es bögrét vagy pólót, de aki mélyebben nyúl a zsebébe, annak küldenek egy eredeti napelem elemet is.

Címkék: indiegogo