Megalakul a New York-i Értéktőzsde (1792)

New York, május 17 - A Wall Street 68. előtt található platánfa alatt huszonnégy bróker részvételével aláírták az alapító okiratot, melyet a fa angol neve után Buttonwood Agreement-nek neveztek el.

Ekkor nyílt meg a tőzsde első központi irodája is a Wall Street 40. szám alatt. A New York Stock & Exchange Board” nevet csak 1863 vette fel a szervezet, melye 1863-ban rövidítettek a mai formájára. A tőzsde első elnöke Anthony Stockholmot volt.

A XX. század elejére a részvényforgalom akkorára nőtt, hogy szükségessé vált egy új tőzsdeépület építése. A New York Stock Exchange épület 1903. április 22-én nyílt meg a Broad Street 18. alatt. A kereskedőparkett a 33 x 42,5 méteres méretével és 22 méteres belmagasságával az akkori város egyik legnagyobb helyisége volt.

Az épület előtt 1920. szeptember 16-án bombamerényletet hajtottak végre, mely során 33-am meghaltak és több mint 400-an megsebesültek. A robbanás nyomait azonban nem javították ki, ezzel állítva emléket az áldozatoknak.

A forgalom további növekedése miatt 1922-ben a Broad Street 11. alatt egy újabb melléképületet nyitottak meg, ahol a tőzsde irodájai, és a csak „garázs”-nak nevezett kereskedőparkett kapott helyet. További keresdkedőparketteket alakítottak ki 1969-ben, 1988-ban és 2000-ben.

A New York-i tőzsde fennállása alatt csupán egyszer, 1914. júliusában zárt be az első világháború miatt, de a november 28-án újra kinyitott, lehetővé téve a háborús kötvényekkel való kereskedést.

Címkék: