100 ezer alatti telefonokkal érkezik hazánkba a világ negyedik legnagyobb mobilgyártója

A Transsion kifejezetten olcsó Tecno mobilokkal hódítana itthon.

Ha a Transsion neve elsőre nem mond semmit, az nem a véletlen műve, hiszen a kínai vállalatcsoport még csak most terjeszkedik Európában. Ettől függetlenül globálisan a negyedik legnagyobb mobilgyártótól beszélünk, ami jelenleg a világpiac 9,9 százalékát tudhatja magáénak. A holding ezt több márka felépítésével érte el, és az európai térnyerésük újabb állomásaként a vállalat június elején hivatalosan belép a magyar piacra is, méghozzá a Tecno brand alá tartozó Spark 20 termékcsaláddal.

Ezen készülékek legfőbb jellemzője, hogy a belépő kategóriát erősítik, 40 és 100 ezer forint közötti árakkal:

Birkás Péter / 24.hu

A Tecno márka ugyan rendelkezik ennél komolyabb készülékekkel is (Camon és Phantom nevekkel), de ezek egyelőre nem lesznek elérhetők hazánkban, ahogy a gyártó egyéb viselhető- és okoseszközei sem. Fontos továbbá, hogy a készülékek kezdésnek csak az Alza, Auchan, eMag, Euronics, MediaMarkt és Pepita kínálatában jelennek meg, de már folynak a tárgyalások azt illetően, hogy a telefonok bekerülhessenek – a hazai telefonértékesítés javáért felelős – mobilszolgáltatókhoz is.

A Spark 20 sorozat egyes tagjairól általában elmondható, hogy normális kijelzőt kínálnak (a Spark 20 Pro+ esetében már AMOLED) korrekt méretű memória és háttértár kíséretében, ugyanakkor a processzort illetően be kell érni Unisoc T vagy MediaTek Helio G-szériás lapkákkal, tehát nem teljesítménybajnok készülékekről van szó.

Tecno - Galériánkban megmutatjuk mind az 5 hazánkba érkező készüléket.
Tecno
Tecno
Tecno
Tecno

A Spark 20 Pro+ modellt leszámítva az összes készülék az aktuális iPhone-ok dizájnját másolja, viszont pozitív apróság, hogy itthon mindegyik telefon elérhető lesz műbőr hátlappal, ami nem nevezhető megszokott opciónak a belépő kategóriában.

Nem elhanyagolható továbbá, hogy minden Spark 20 készülék dobozában található egy védőtok, egy fali adapter és egy kábel, sőt, napjaink trendjeitől eltérően még egy füles is a csomag részét képezi. Az ugyanakkor a budapesti sajtótájékoztatón nem derült ki, hogy a cég milyen szoftvertámogatást kínál a nálunk júniusban debütáló mobiljai mellé.

Tecno Spark 20 Pro+ főbb specifikációk:

Tecno Spark 20 Pro főbb specifikációk:

Tecno Spark 20 főbb specifikációk:

Tecno Spark 20C főbb specifikációk:

Tecno Spark Go 2024 főbb specifikációk:

Kapcsolódó
Megéri lecsapni a Samsung legújabb középkategóriás mobiljára?
Megnéztük, hogy mit tud a 200 ezer forint alatt kínált Galaxy A55.