Nagyjából egy évvel ezelőtt a NASA példátlan küldetést hajtott végre: első alkalommal próbált meg eltéríteni egy aszteroidát – pontosabban annak egy holdját. A DART a Dimorphos nevű objektumba csapódott be, a misszióval sikerült módosítani az égitest pályáját.
A közelmúltban új felvételeket tettek közzé a történelmi pillanatokról – írja az IFLScience.
Perez az X (korábbi nevén Twitter) felületén osztotta meg a felvételeket.
A videókon a Didymos rendszere látható a becsapódás előtt és után, ez az a kisbolygó, amelyet a Dimorphos kísér. Ezek az eddigi legjobb felvételek a misszió végéről.
A DART küldetésének legfőbb üzenete, hogy az emberiség szükség esetén képes eltéríteni a Földet fenyegető aszteroidákat. A becsapódás következtében a Dimorphos keringési ideje nagyjából 34 perccel rövidült le. A DART utolsó pillanatait, valamint az ütközést követő időszakot az Olasz Űrügynökség LICIACube nevű űreszköze örökítette meg.