Nem kell félni a Föld felé tartó aszteroidától

A NASA szerint a 2 méter széles aszteroida nem jelent fenyegetést.

Bejárta a világsajtót a hír, hogy november 2-án, egy nappal az amerikai elnökválasztás előtt egy aszteroida csapódhat a Földbe – írja a Space.com. Bár a NASA szerint a 2018 VP1 jelű objektum valóban meg fogja közelíteni bolygónkat, az ütközés esélye csekély, az égitest ráadásul túl kicsi ahhoz, hogy átjusson a légkörön.

A NASA Bolygóvédelmi Koordinációs Hivatala szerint a 2 méter széles aszteroida nem jelent fenyegetést.

Jelenleg 0,41 százalékos esélyt adnak arra, hogy az objektum belépjen az atmoszférába, ahol rövid idő alatt meg is semmisülne. A 2018 VP1-et 2018-ban fedezték fel, az idén novemberi lesz az első alkalom, amikor az égitest ismét megközelíti a Földet. A legvalószínűbb forgatókönyv alapján 420 ezer kilométerre halad majd el.

Kép: Getty Images

A Föld közelében rengeteg kisebb aszteroida kering, eddig ezek töredékét sikerült megtalálni. A közelmúltban egy rekorder objektumot azonosítottak, ez 2950 kilométerrel repült el az Indiai-óceán déli része felett.