Megvan az Android 10 megjelenési dátuma

Szeptember 3-án érkezik az új mobilos operációs rendszer, és már azt is tudjuk, hogy melyik készülékekre.
Kapcsolódó cikkek

A Google múlt héten jelentette be, hogy a sokáig Android Q néven ismert legújabb operációs rendszere, szakítva a korábbi desszertneves hagyományokkal Android 10-ként kerül majd a telefonjainkra, a Phone Arena portálnak köszönhetően pedig már az is kiderült, hogy a hivatalos megjelenés szeptember 3. – igaz egyelőre csak az alábbi, a Google-féle Pixel telefonokra:

Hogy milyen androidos készülékekre és mikor lesz elérhető az új operációs rendszer, az főleg a gyártókon múlik, amik között akadnak olyanok, amik rendszeresen igyekeznek tájékoztatni a vásárlókat, hogy mely telefonjaikra lesz elérhető az Android 10. A Huaweinek már van egy meglehetősen sok készüléket tartalmazó hivatalos listája (bár pontos időpontok itt még nincsenek), illetve már a Nokia is bejelentette, hogy mely készülékeire érkezik meg a frissítés a következő egy év folyamán.