Robottestbe költözhetünk?

Egy nemzetközi kutatócsoportnak sikerült megoldania, hogy egy Izraelben lévő emberi agy egy Franciaországban található robot testét irányítsa.
Kapcsolódó cikkek

A korábbiakban már bemutattunk egy olyan találmányt, amely az Avatar című filmben látottakhoz hasonlóan működik, de írtunk olyan fejlesztésről is, ami az agy elektromos tevékenységét alakította robotikus mozgássá. E tudományterület legutóbbi áttörése egy olyan rendszer, ami a felhasználó agyát funkcionális mágneses rezonancia-vizsgálattal (fMRI) tapogatja le, és a gondolatokat szinte késés nélkül mozdulatokká alakítja.

A kutatócsoport egy olyan szoftvert fejlesztett ki, amely az fMRI segítségével nyert adatokat megfelelően értelmezi, majd ezeket továbbítja a robotnak – ennek fején egy kamera található, így a felhasználó szinte a robot testében érezheti magát. A mostani kísérlet alanyának elmondása szerint ez olyannyira igaz, hogy mikor egyik alkalommal az internetes kapcsolat akadozott és a franciaországi tudósok megemelték a robotot, neki az volt az első gondolata: “azonnal tegyék le” – pedig valójában több száz kilométerre volt tőle.

Egyes becslések szerint az ilyen rendszerek már 2020-ban bárki számára elérhetőek lehetnek, és elsősorban olyan betegek életét változtathatják meg, akik a saját testüket valamilyen oknál fogva nem tudják használni – gondoljunk például Stephen Hawkingra. A kutatók is ezen az úton kívánnak haladni, s míg a mostani kísérletben csak egy kisebb robotot használtak, végső soron egy emberszabásúval szeretnék kipróbálni a rendszert.

Címkék: robotagyfMRI