Galambos Boglárka a szülei őrizetbe vételéről: Derült égből villámcsapás volt, ugyanakkor az én büszkeségemet nem törte ketté

Galambos Lajos lánya azt mondta, a történtektől függetlenül ő ugyanúgy felnéz a szüleire.

Galambos Lajos lánya, a manapság divattervezőként tevékenykedő Galambos Boglárka volt Palik Lászlóék legutóbbi vendége a Három igazság című műsorban. Gyerekkoráról, illetve arról is beszélt, milyen érzés volt, amikor édesapját és édesanyját közel tíz évvel ezelőtt őrizetbe vették.

Azt az érzést senkinek nem kívánom, hogy úgy ér haza az iskolából, hogy nincsenek otthon a szülei, és nem is tudja, mikor jönnek haza. Tizennégy voltam. Derült égből villámcsapás volt, ugyanakkor az én büszkeségemet nem törte ketté egy ilyen helyzet. Attól még ugyanúgy felnézek rájuk. Egy csapat lettünk, ez keményen összehozott minket. Az érzések maradtak meg. Nekünk nagyon gyorsan kellett felnőnünk. Alapból olyan nevelést kaptunk, hogy felnőttként kezeltek minket, de ez volt az a helyzet, amely követelte tőlünk, hogy helytálljunk, és azt csináljuk, ami nekünk a dolgunk volt akkor. Nehéz volt, de nem volt más választásunk

idézi a Blikk Galambos Boglárkát, akinek két öccse is van.

Mint ismert, Galambos Lajost közüzemi számlák elcsalása, okirat-hamisítás és vesztegetési kísérlet vádjával tartóztatták le feleségével együtt 2015-ben, majd előzetes letartóztatásba helyezték, ahol akkor négy hónapot töltött. 2022-ben másodfokon 3 év 6 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől való eltiltásra ítélték. 2023. április 26-án kezdte meg büntetése letöltését a baracskai fogházban, ahonnan 14 hónap után szabadult. Jelenleg reintegrációs őrizetben van, ami várhatóan 10 hónapig tart.

Lánya elmondta, örül annak, hogy rendeződnek a dolgok a szülei körül.

A megítélést azért sajnálom. Édesapám végigdolgozta az életét, hogy maradandót alkosson, és amellett egy ilyen családot fenntartson, és nekünk megadja azt a gyerekkort. Mégis rossz megítélése van most, és szerintem ez igazságtalan.

Nemrég derült ki, hogy Galambos Boglárka szakított 28 évvel idősebb párjával. A szakításról így nyilatkozott:

Kapcsolódó
Galambos Boglárka: Én sosem leszek az a nő, akinek a párja szponzorálja az életét
Galambos Lajos 25 éves lánya azt mondja, egy társtól nem egzisztenciális, sokkal inkább lelki támogatást vár el.