Singh Viki nehezen emészti meg, hogy 35 éves lett, ezért csináltatott egy piercinget

A haját pedig szőkére festette.
Kapcsolódó cikkek

Az énekesnő február közepén ünnepelte a születésnapját, a tortáján lévő szám pedig arra ösztönözte, hogy változtasson a megjelenésén. Az életkorán túl, a világjárványnak is szerepe van abban, hogy látványos önmegvalósításba fogott.

Úgy voltam vele, hogy 35 éves lettem – amit azért nehéz megemészteni – és mikor, ha nem most valósítanám meg azokat a dolgokat, amiket már régen is terveztem, úgyhogy jött ez a nagy önmegvalósító hullám. Akartam valamit, ami egy picit visszaránt önmagam szeretete felé, mert most nehéz ebben a pandémiás időszakban színpad és pozitív visszajelzések nélkül. Kevésszer érzem magam nőnek

– mondta a Reggeliben Singh Viki, aki az orrát fúratta át és a haját is befestette.

Kapcsolódó
Címkék: singh viki