Két hét börtönbüntetésre ítélték Felicity Huffmant a Született feleségekből

Az elitegyetemi vesztegetési ügyben vallotta magát bűnösnek a színésznő.

Két hetet kell eltöltenie a börtönben Felicity Huffmannak, miután bűnösnek vallotta magát Amerika legnagyobb egyetemi korrupciós botrányában. A BBC azt írja, a két hét börtön felett még ki kell fizetnie 30 ezer dollár (közel 9 millió forint) pénzbüntetést, illetve kötelezték 250 órányi közhasznú munkára is.

A Született feleségek című sorozat színésznője 2017-ben 15 ezer dollárnyi (közel 4 és fél millió forint) kenőpénzt adott azért, hogy javítsák ki lánya felvételijén a válaszokat. A színésznő lánya erről nem tudott.

A márciusban kirobbant csalási botrány miatt közel ötven embert vádoltak azzal, hogy valamilyen formában részt vettek Amerika top egyetemeinek felvételi bundájában. Felvételi biztosok, iskolai adminisztrátorok, elit egyetemek mentorai és szülők is gyanúba keveredtek. A szülők közt volt Huffman, és egy másik színésznő, Lori Loughlin is.

Felicity Huffman bűnösnek vallja magát Amerika legnagyobb egyetemi korrupciós botrányában
Akár négytől tíz hónapig terjedő börtönbüntetést is kaphat az Oscar-jelölt színésznő.

Kiemelt kép: Kate Flock/Bloomberg via Getty Images