Nagyanyja az Alien űrhajóját szinkronizálta, de rokona Bushnak és Meryl Streepnek is

Nem rossz úgy elérni a harminchoz, hogy hasonlítottak már Meryl Streephez, marha jól énekelsz ABBA-dalokat, és még táncolni is tudsz ezekre. Mindezt a filmvásznon, amire jut némi figyelem. Lily James belépett a harmadik X-be, összeszedtük, miért annyira körülrajongható (és fotógén is) az angol színésznő.

Talán már lecsengett a Mamma Mia! második része okozta ABBA-láz, ha pedig emlékezetes maradt valakinek a zenés mozi (mert hát miért ne lett volna?!), rögtön jegyezzük meg, Lily James nélkül nem sokat ért volna. A most 30 éves színésznő akármiben kap szerepet, egy biztos: lelóg a vászonról, nemcsak mosolyának köszönhetően, hanem nyilván a tehetségének is. Ő nem a Jennifer Lawrence-féle stílussal rúgja be az ajtót, hogy szeressük, konkrétan megszólalnia sem kell ehhez.

1989-ben született az angliai Esher városában még Lily Thomsonként, viszont apja, James Thomson előtt tisztelegve (aki 2008-ban halt meg) James-re változtatta a vezetéknevét. Anyja színésznőként, apja énekesként tevékenykedett ekkoriban, a kis Lily-t gyerekkorában azonnal beíratták egy táncra specializálódott suliba, így tulajdonképpen a Mamma Mia!-ig vezető utat ki is kövezték. Van egy bátyja egyébként:

 

Nagyanyja, Helen Horton is színésznő volt, többek közt a Benny Hill Show állandó főszereplőjeként volt ismert, de ami durvább, ő volt az 1979-es Alienben (magyar címén: Nyolcadik utas a halál) látott űrhajó mesterséges intelligenciájának hangja, azaz Anya.

Lily James nagyanyja kergette őrületbe Ellen Ripley-t – Fotó: YouTube

 

Tiniként is művészeti suliba járt, első igen komoly szerepét a Downton Abbey-ben kapta még 2012-ben, de a sorozat rajongói konkrétan gyűlölték emiatt, ugyanis folyamatosan kikezdték azzal az indokkal, hogy a színésznő csúnya, nem való a vászonra, felejtsék már el. Több sértő üzenetet kapott emiatt a közösségi médiában, lényegében fiatal felnőttként tapasztalta meg a cyberbullying jelenségét:

Folyamatosan kaptam az olyan tweeteket, hogy »Még csak jó alakja sincs, szimplán randa«. Ez egy jó darabig meghatározta az életemet. Úgy éreztem magam, mintha valakik ellopták volna az életemet.

 

Az Abbey ismertséget hozott Jamesnek, bár kétségtelenül nem akkorát, mint a mozivászon. Minimális szerepet kapott az amerikai szuperprodukció Titánok harca című filmben, így a vörös szőnyeges eseményen meg sem jelent. Meglehet, jobban is tette, mert a film elég nagy bukás lett. A színházi darabok váltották egymást a színésznő életében:

 

Veszélyes dolog, ha valaki nem takarítja megfelelően az Instagram-fiókját, mert ilyen videókra lehet bukkanni a múltjából. Igen, Ice Bucket Challenge:

 

2014-ben, Emma Watsont megverve a castingon, Lily James megszerezte a Hamupipőke főszerepét, ami ugyan kritikailag bukás lett, de világszerte megmutathatta magát egy főszerepben. Öltözködési stílusára már itt fel lehetett figyelni:

Hamupipőke civilben – Fotó: Mike Marsland/WireImage

 

De az igazi, világhírnevet jelentő ismertséget mégiscsak a Baby Driver jelentette neki, ahol a főszereplő, Ansel Elgort barátnőjét alakíthatta. Itt már nemcsak a bájos szőkeség szerepét szánták neki, hanem valamit hoznia kellett magával a művészsuliból is: James énekelgetett a filmben, egész fülbemászó módon. Edgar Wright filmje kasszasiker lett, a színésznő előtt pedig megnyílt az út Hollywoodban:

Musical-szerepre várva, 3, 2, 1… – Fotó: YouTube

 

Hirtelen mindenki rajongani kezdett Lily Jamesért, miután meghallgatta Sky Ferreira Easy című dalát a film egy jelenete közben:

via GIPHY

 

 

 

Lily James egyébként nem tartja magát kimondottan szépségnek, viszont nagyon fotogén, ezt könnyen le lehet szűrni:

 

Amerikai nagymamája révén hatod-unokahúga George Bushnak. A korábbi elnök dédapja ugyanis Lily James dédnagyanyjának volt a testvére:

 

Pasija a tizennegyedik Doctor Who?, azaz Matt Smith:

Ki vagy, Doki? – Fotó: David M. Benett/Getty Images for Burberry

 

Egy Churchill-központú politikai dráma után még egy nagy dobbantás következett: megkapta a Mamma Mia! – Sose hagyjuk abba című zenés film főszerepét, ahol a fiatal Meryl Streep bőrébe kellett bújnia. A dolgot profi módon lehozta a fiatal James: énekelt, táncolt, lelógott a képernyőről tulajdonképpen, ami valahol nem meglepő, tekintve, hogy ha konkrétan nem is, de valahol erre a szerepre készült egész életében.

Van minek örülni, elvégre a legfelkapottabb színésznő lett a premier után – Fotó: Jeff Spicer/Getty Images

 

Az alienes kötődés után itt van még egy zsenibb: rokonok Meryl Streeppel. Igaz, csak kilenced-unokatestvérek, ugyanis van egy közös ősük még a 17. századból: Henry Howland leszármazottja Streep és James is.

Fotó: Dave J Hogan/Dave J Hogan/Getty Images

 

A divatérzéke kitűnő, még az ilyen mintás ruhákat is mindenki megbocsátja neki, sőt, imádják emiatt:

Boci-stílus – Fotó: Karwai Tang/WireImage

 

Legutóbbi szerepe pedig a Négy esküvő és egy temetés 2019-es folytatásában, a One Red Nose Day and a Wedding rövidfilmben volt. Egyébként utóbbi a britek jótékonyságának köszönhető, és annak, hogy az eredeti film most volt 25 éves. A fél-folytatást a BBC sugározta, és a műsor alatt adományokat lehetett küldeni a nézőknek, hogy azok aztán eljussanak a rászoruló gyerekekhez. Ugyanezt eljátszották pár éve az Igazából szerelem folytatásával.

James alakította Hugh Grant lányát, aki oltár elé vonul. Aztán meg betöltötte a 30-at. 

Ez a zenés film lehet a következő Mamma Mia!
Ráadásul Prince-dalokra épül majd.

Kiemelt kép: Jun Sato/WireImage

Címkék: lily james