Rippel Feri úgy hiszi, Tóth Vera az ő beszólása miatt döntött végre a fogyás mellett

Örül neki, hogy az énekesnő is "megért" az egészségtudatosságra.
Kapcsolódó cikkek

Tavaly tavasszal, egy díjátadó gálán történt, hogy Rippel Feri rászólt Király Lindára és Tóth Verára, hogy nem kellene borozniuk ekkora túlsúly mellett. A hihetetlen sztorit Tóth Vera a közösségi oldalán is megosztotta és elmondta, hogy Rippel volt olyan kedves és 300 ezer plusz áfáért még a fogyásban való segítségét is felajánlotta.

Rippel Feri kövérnek nevezte Tóth Verát és Király Lindát
Ő úgy gondolja, hogy csak segíteni akart.

Most egy év elteltével, ugyanazon az eseményen futott össze az énekesnő és Rippel és habár látszólag fátylat borítottak a múltra, Rippel képes volt azt nyilatkozni a Borsnak, hogy érzése szerint Tóth Vera az ő kijózanító megjegyzései miatt lépett a helyes útra.

Vera most tündökölt, csodásan nézett ki, ezért is ölelkeztünk össze. Az egészség a legfontosabb kincsünk, és látom, hogy ő is megért az egészségtudatos életre. Én mindig jót akartam neki, sosem akartam bántani, csakis segíteni. Minden új építkezést rombolással kell kezdeni. Lehet, hogy az összezörrenésünk azt eredményezte, hogy Verács­ka is rájött: a Rippel Ferinek igaza van, és az egészség tényleg fontos.


Kiemelt kép: Instagram/@rippelferii