Cara Delevigne 50 ezer Instagram-követőt vesztett R. Kelly miatt

Mondjuk nem különösebben érdekli.

A híres modell és színésznő, Cara Delevigne is látta az R. Kelly áldozatait megszólaltató dokuszériát, a Surviving R. Kelly-t és utána rögtön Instagramra pattant, hogy kiírja reakcióját. Természetesen fel volt háborodva és támogatását küldte a visszaélések áldozatainak, továbbá ezt írta még az énekes fotójával:

Ez az ember egy ragadozó, aki hatalommal táplálkozik és szerintem sokkal rosszabb, mint Harvey Weinstein, és felelősségre kell vonni. Nem próbálom összehasonlítani a kettőt, amit mondani akarok, hogy Harvey ellen nyomoznak, R. Kelly ellen pedig nem. Csak magunkat hibáztathatjuk ebben a szituációban, tudtam a vádakról, de nem próbáltam megérteni a helyzet súlyosságát. Továbbra is hallgattam a zenéjét. Abba kell hagyjuk a mű elválasztását a szerzőtől, csak azért, mert úgy énekel, mint egy angyal, nem jelenti azt, hogy az is.

Delevigne-nél is bepróbálkozott egyébként Harvey Weinstein, és maga is szexuális zaklatás áldozata.

Harvey Weinstein azzal hencegett, hogy kiket sikerült már ágyba vinnie
Cara Delevingne is elmesélte, hogy hogyan akarta ágyba csalni őt a producer.

R. Kelly ellen egyébként elvileg nyomoznak mostmár.

R. Kelly ellen nyomozás indult
Az áldozatait megszólaltató új dokuszériára alapozva indítottak nyomozást.

A tegnapi posztja után ma újra megszólalt az ügyben, jelezve, hogy 50 ezer követőt vesztett a poszt miatt, de nem igazán érdekli.

Valahányszor az igazat mondom, valamit, amiben igazán hiszek, valamit, ami mások szerint botrányos, valamit, ami elgondolkodtat embereket és kérdéseket tesznek fel utána, követőket vesztek. A követők, akiket vesztek nyilván nem értenek egyet azzal, amit mondok, és támogatják az ötleteket és cselekedeteket, amik nem előre visznek minket, hanem vissza. 2019-ben konfrontatívabb akarok lenni. A konfrontáció nem erőszak amúgy, hanem kommunikáció. Valami, amivel mindig is küszködtem. Mindig is próbáltam elkerülni minden áron a konfrontációt, ami miatt csendben maradtam életem nagy részében, a csend elnyomást, az elnyomás pedig betegséget okoz. Soha többé!

Kiemelt kép: Sarah Morris/Getty Images