Kommentelők támadják a nőt, aki influenszert csinált kétéves fiából

Őrültnek, élősködőnek tartják.
Kapcsolódó cikkek

Ralphie Warlington 2016 decemberében született. Még nincs két éves, de már 19.300 rajongója van az Instagramon.

A brentwoodi (Anglia) kisfiúnak egyhetes korában már ezer követője volt, az anyuka, a 28 éves Stacey Woodhams minden pillanatát megörökítette, és elérhetővé is tette bárki számára.

A kisfiú fotói hamar népszerűek lettek, és erre felfigyeltek – talán kis anyai segítséggel – a cégek is, Ralphie azóta ugyanis 10 ezer font (3,6 millió forint) értékben termelt: ennyi ajándéktárgyat zsebelhetett be a család a legkülönbözőbb vállalkozásoktól a reklámozás fejében.

Csak egy rövid felsorolás: mintegy 200 ruha, 8 babakocsi, babaágy, játékok – és még rengeteg minden, amit a kisfiú nagypjának házában tárolnak.

Két hete bejárta a világot a hír, hogy a család megtiltotta a rokonok és a barátok számára, hogy képeket posztoljanak a kisfiúról, de legalábbis mindenkinek engedélyeztetni kell publikálás előtt a fotókat. Az anyuka meg is magyarázta: a brand renoméjának árt, ha a kisfiúról ne adj isten egy olyan kép kerül ki, amin kissé szutykos, ad absurdum az orrán van egy kis takony.

Azóta a kommentelők betalálták az anyukát.

Őrültnek, élősködőnek, a gyerekét értékesítő, és egyáltalán nem szerető nőnek titulálják, olyan vélemény is megjelent, amely szerint a gyerek ilyen fokú kihasználása már a gyámügy hatáskörébe tartozik.

Önmaga védelmében a következőket hozta fel az anyuka:

Ja, és azt is elmondta, hogy ha majd Ralphie nagy lesz, eldöntheti, hogy akar-e ilyesmiben részt venni.