Demi Lovato először szólalt meg heroin-túladagolása óta

Instagram-oldalán üzent rajongóinak, akiknek köszöni a sok szeretetet, amit az elmúlt időszakban kapott.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Demi Lovatot július 24-én heroin-túladagolás gyanúja miatt szállították kórházba.

Demi Lovatót állítólag a héten hazaengedik a kórházból
Másfél héttel ezelőtt hívták ki hozzá a mentőket túladagolás miatt.

Az énekesnőt azóta is kórházban kezelik, rajongói szinte semmit nem tudtak róla, Lovato azonban most megtörte a csöndet és Instagram-oldalán üzent a világnak.

Mindig őszinte voltam a függőségemmel kapcsolatban. Amit megtanultam, hogy ez a betegség nem tűnik, vagy halványul el az idő előrehaladtával. Ez valami olyan, aminek a leküzdését folytatnom kell és még nem végeztem

– írta a bejegyzésben Lovato, amiben megköszönte családjának, barátainak és kórház dolgozóinak, hogy támogatták és mellette álltak.

Időre van szükségem, hogy gyógyulásromra és a józanságomra koncentráljak. Azt a szeretetet, amit felém nyújtottatok, soha nem fogom elfelejteni és várom azt a napot, amikor azt mondhatom, hogy felépültem

– tette hozzá az énekes a bejegyzés végén.

(Kiemelt kép: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic)