Luxus Vivien: A kisfiam igazi örökmozgó már a hasamban is

Nagyon megviseli a kialvatlanság.

Vasvári Vivien, vagy ahogy egy egész ország ismeri, Luxus Vivien még 2017 novemberében jelentette be, hogy terhes. Babájáról azóta kiderült, hogy kisfiú lesz, most pedig azt is megtudhattuk, hogy a luxusfeleség terhessége alatt sem pihen túl sokat.

Luxus Vivien push-up farmert húzott
Elég szembetűnő a változás.

Szinte folyamatosan csinál valami, egyáltalán nem unatkozik.

Sokszor úgy érzem, hogy egy napnak hosszabbnak kellene lennie, mint 24 óra. Reggel felkelek, beadom a lányomat az óvodába vagy az apjához, hattól pedig már rohanok, hogy utolérjem magam

– mesélte a Blikknek adott interjújában Vivien, akit azt is hozzátette, hogy a nagy hajtás mellett a kialvatlanság is megviseli:

Egész más a terhességem, mint korábban Arianánál. A kisfiam igazi örökmozgó már a pocakomban is, rugdos, forgolódik, így nem igazán tudok pihenni. Az a helyzet, hogy újra kell tanulnom aludni, brutális ez az időszak, hiszen amúgy is szenzitív ilyenkor az ember, de a kimerültségtől sokszor nagyon kivagyok.

(Kiemelt kép: Instagram/Vasvári Vivien)