Hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után, 37 éves korában elhunyt Fábián Juli, a magyar dzsessz és pop műfaj egyik legsikeresebb előadója.
Fábián Juli 1980. július 9-én született Budapesten. Zenei tanulmányait a Petőfi Sándor Általános Iskola zenei tagozatán kezdte, ahol klasszikus zongorát is tanult, majd a Külkereskedelmi Főiskolán szerzett diplomát. Főiskolai éveivel párhuzamosan az Etűd Zeneiskola hallgatója volt, ahol leginkább dzsesszzenét tanult. Tanárai Munkácsi Bea és Winand Gábor voltak. Később felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakára, ahol Berki Tamás tanítványa volt.
Néhány hónapja derült ki, hogy az énekesnőt daganatos betegséggel kezelik, és emiatt a fellépéseit is le kell mondania.
Az énekesnő egyik legutolsó Facebook-bejegyzésében, október 31-én még arról számolt be, hogy állapota javuló tendenciát mutat.
A kezeléseim szépen haladnak, egyelőre még bizonytalan ideig, de tart, amíg tart, most ez a dolgom. Őszintén szólva az elmúlt hónapokban a gyógyulásom kapcsán sok nehézséggel kellett szembenéznem, és egy komoly mélyrepülésen vagyok túl, amiből szerencsére felálltam és újra egyre jobban érzem magam
– írta akkor Fábián, aki 2017 júliusában tudta meg, hogy daganatos megbetegedéssel kell szembenéznie.
Az énekesnőtől zenésztársai is búcsúznak.
A rákkal folytatott hosszú harca után, 37 éves koránban elhunyt Fábián Juli, sok Erik Sumo dal énekese. Az ő fantasztikus hozzájárulása nélkül az első albumom, a karrierem nem jöhetett volna létre
– írta bejegyzésében az énekes egykori zenésztársa, Tövisházi Ambrus.
Vujity Tvrtko az énekesnő Jazz&Wine című klipjével búcsúzott Facebookon.
Március közepén derült ki, hogy Fábián Juli Győrfi Pállal szerepel A Nagy Duett idei versenyzői közt. Az első adás után búcsúztak a produkciótól.
Idén nyáron Tállyán, a Kerékdomb Fesztiválon is fellépett, az élményeiről az alábbi videóban mesélt:
Ha egyszer úgy döntök, hogy beszélek a betegségemről a nyilvánosság előtt, és bármiben is segítek, vagy példát mutatok az embereknek, az csak akkor lesz hiteles, ha már én is végleg túl vagyok rajta
– mondta a hvg.hu-nak adott 2012-es interjújában.
(Kiemelt kép: MTI/Kálmándy Ferenc)