Amikor már rég elfelejtettük VV Cristofelt, a Viasat előhúzta

A Viasat új műsorában nem az a lényeg, hogy legyen hangod, hanem hogy minél nagyobbat sikíts, ha a nyakadba zuhan egy béka.
Kapcsolódó cikkek

Csütörtök este indult a Viasat3 új vetélkedője, a Sikítófrász Lakatos Márk vezetésével. Ez egy olyan műsor, ahol énekelni kell, meg nem is, sikítani, meg nem is. Két háromfős csapat egyenként húz a frásztartályból egy frászgolyót, (igen, frászgolyót, de lesz még itt cidricirkusz és paraparádé is) hogy aztán minden gusztustalanság körül, alatt, felett énekeljen el egy választott dalt. Ha sikerül, jó, ha nem, annál jobb.

Hogy ennek mi értelme?

Semmi, nem is azért nézzük. Ugyanabba a kategóriába esik, mint a Celeb vagyok, ments ki innen, vagy az Ezek megőrültek. Hozzuk kellemetlen helyzetbe az ismert embereket, esetleg csináljunk belőlük hülyét. A Sikítófrász ebből a szempontból nem esett át a ló túloldalára, nem jutott el az Ezek megőrültek szintjére, ahol latexdresszt adnak Győzikétől Aleskáig mindenkire, és az orr alá passzintott gumiszalaggal eszik a mályvacukrot. Persze önként mentek oda, nem kell sajnálni a celebeket.

Valahogy ez a helyzet most is, azzal a különbséggel, hogy Lakatos Márkból tényleg hiányzik a rosszindulat, és úgy tűnik, hogy egyáltalán nem tud jóízűeket nevetni a másik nyomorán, kifejezetten működik Ganxsta Zolee ellenpontjaként. Lakatosnak csak annyi a feladata, hogy atombiztos oszlopként álljon a versenyzők mellett, amikor egy béka ugrál a nyakukba. A többit Ganxstáék megoldják, ő például készséggel kinevet bárkit.

Cristofelnek meg amúgy sem kell kétszer mondani, hogy csinálja a show-t.

Még a Való Világ 4-ben tűnt fel, előfordult, hogy fordítva ült az imapadon, majd meggyónta, hogy fingorászott. Na, ez a Cristofel összejött az egyik villatársával, VV Veronikával, akit megütött, később a bíróság közmunkára ítélte. Azóta néha feltűnik, a Sikítófrászban a legkevésbé sem számítottunk rá. A show-t megoldotta, valamennyire énekelt, kiabált is, szóval a zsűri majd elájult.

Hogy a jövőben milyen lesz a Sikítófrász, az tényleg kizárólag attól függ, hogy milyen vendégeket hívnak, lesz-e valaki, aki elviszi műsort a hátán. Cristofel most megtette, de abban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy ez legközelebb is ugyanígy történik. Érezhetően az elején még Jolly, az egyik versenyző nem egészen értette, hogy mi a lényeg, tisztességesen elénekelte a Nézését meg a járását  gilisztákon taposva, sikítás nélkül. Az utolsók viszont belátták, hogy ha néha nem ordítanak fel, akkor nem jönnek úgy a pontok. Hát ordítottak, ahogy csak bírtak.