Két éve nem látta barátnője Szaxi Maxit

Egy időben másra nem számíthatott a nagybeteg zenész, csak Erikára.

Dolly Roll és a Hungária egykori szaxofonosa, Fekete Gyula több mint másfél évvel ezelőtt kapott agyvérzést azon a hajón, ahol akkor zenészként dolgozott. Onnan mentőhelikopterrel szállították kórházba, utána pedig mesterséges kómában tartották. Állapota azóta sem javult lényegesen. Többször is meg kellett műteni, ki kellett venni az egyik veséjét, lebénult és elveszítette látását valamint beszédkészségét is egy időre, állapotáról még pár napja is aggasztó hírek jöttek.

A Vasárnapi Blikk információi szerint lassan két éve nem látta barátnője, Erika, aki mellette volt a bajban, és akkor is, amikor hazahozták Németországból, ahol agyvérzés érte. Azt nem tudni, miért nem jár be hozzá az intézetbe, ahol ápolják, csak annyi derült ki, miután elszállították a budapesti kórházból a vidéki rehabilitációs központba, azóta nem látta.

Pedig Erika rengeteget tett Szaxi Maxiért, ott volt mellette, amikor a németországi luxushajón, ahol vendéglátóztak, agyvérzés érte. Állítólag ő intézte kinti kórházi kezelését és hazaszállítását is, hiszen a bajban rajta kívül senki másra nem számíthatott.

Címkék: szaxi maxi